2020. november 10., kedd

Amikor a spanyolok elmentek kávézni

Mikor András kapott három hét szabadságot, az első gondolatunk az volt, hogy elutazunk Tenerifére. Persze először megkérdeztük Manfredot, mi ott a Covid-helyzet. Ő azt felelte, hogy nem kell Covid-teszt a beutazáshoz, csak egy kérdőívet kell kitölteni, hogy vannak-e tüneteink meg jártunk-e élőállat-piacon (??? - szerencsére nem jártunk). Nagy örömmel megvettük a jegyet. Majd azért csekkolásként rámentünk a hivatalos honlapra - amely közölte, hogy november elsejétől kell a koronavírus-teszt a beutazáshoz. Sőt, a légitársaság is küldött egy értesítőt, hogy mindenképp kell a negatív teszt. Manfred továbbra se tudott semmit az egészről, ő azt hallotta, csak november 14-től szigorítanak. Nem értettük a dolgot, de a biztonság kedvéért lefoglaltunk időpontokat a legközelebbi tesztelőközpontban. Ettől azonban még para maradt a dolog, ugyanis a legkorábbi időpont csütörtök reggel volt, mi pedig szombat délután repültünk. Elvileg 2 napon belül küldik meg az eredményt, de amikor legutóbb antitest-vizsgálatot csináltattam, a szombat reggeli teszt eredménye kedd este érkezett meg, tehát ha a vasárnapi szabadnapot levonjuk, akkor se 48 órán belül. Szóval paráztam, hogy mi van, ha nem kapjuk meg a teszteredményt a felszállásig. Írtam a bécsi spanyol követségnek, hogy ilyenkor mi van. Ők visszairányítottak a Kanári-szigetek hivatalos honlapjára, amit már egyszer néztem. Ám lássatok csodát - most már november 1. helyett november 14. szerepelt annak a bekezdésnek az elején, amely kötelezővé teszi a Covid-tesztet. Nyilvánvalóan a korábbi dátum elírás volt - ahogy első spanyoltanárom mondta volt a nyelvkönyvünkben szereplő kihagyások és hibák kapcsán: itt elmentek kávézni, és mire visszaértek, elfelejtették kijavítani. Hát esetünkben a Kanári-szigetek hivatalos honlapjának szerkesztői mentek el kávézni, mindenki más - beleértve a légitársaságokat - pedig tőlük vette az információt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése