2021. július 25., vasárnap

Creative Nails

Gáborékkal futottam össze a metrón, de mondtam, hogy leválok tőlük, mert a metróperonon találkozom Juditékkal. Ők azonban már ott vártak, meglepetésemre hárman: mégis hoztak egy gyereket (a legnagyobbat). Elindultunk felfelé a mozgólépcsőn. - Végül a szebbik kocsival jöttünk, mert 6-an jöttünk - mondta Judit. Kicsit bizonytalanul pillantottam hátra a mögöttünk álló 2 db családtagra, mire hozzátette: - A kicsiket a nagyszülőknél hagytuk. - Ja jó, mert már gondolkoztam, hogyan mondjam meg neked tapintatosan, hogy a jelek szerint hármat elhagytatok. A Madách téren a kordonokon belül tömeg volt, úgyhogy egyelőre kívül helyezkedtünk el. Már itt is akkora zaj volt, hogy nem hallottam, mikor Ádám hívott, aztán ő nem hallotta, hogy én hívom, végül negyedik próbálkozásra sikerült beszélnünk. Kiderült, hogy meggondolta magát, mégis jön felvonulni. Körbenéztem valami referenciapontért, ami alapján megtalálhat minket; mögöttünk az épület oldalán a "Creative Nails" felirat díszelgett. Megmondtam Ádámnak, hogy ez előtt vagyunk, majd apukámnak is megírtam sms-ben. Közben elhúzott mellettünk egy svéd, aki országa zászlóján kívül nagyjából csak egy úszónadrágot viselt. - Ez a megfelelő öltözék ebben a melegben - állapította meg István. - Hát csak az ilyeneknek is lehet kockázata. A bécsi pride-on volt egy fickó, aki egy fém faszvédőn kívül semmi mást nem viselt. Nagyon sajnáltuk, mert a fém ugye jó hővezető, és akkor is 30 fok volt. (Bitezsóti képein amúgy a svéd már visel egy farmersortot; valszeg megkérték, hogy visszafogottabban öltözzön fel.) Közeledett a három óra, és István felvetette: - Be kéne mennünk a kordonon belülre, mert azt írták,hogy később lehet, hogy már nem fognak beengedni. Másoknak is eszébe jutott ez, mert a mellettünk levő beengedőpontnál már szép sor állt. Rájöttünk viszont, hogy az út túloldalán is van egy, és azon szépen besétálhattunk. Viszont rájöttem, apukám és Ádám így hiába keresnek majd a Creative Nails alatt. - Van itt valami viszonyítási pont, amit mondhatok nekik, hogy hol vagyunk? - Itt kezdődik a fasor, álljunk oda a végébe. - Jó ötlet. Ott legalább egy kis árnyékot is kapunk. A fasor túloldalán mentek a beszédek, de semmit sem hallottunk belőlük. Viszont Ádám hamarosan felhívott, hogy megkapta az sms-emet és ő is a fasor végében áll, mégsem lát minket. Felnéztem és tőlünk pár méterre megláttam a fák mellett. Miután kiabáltam egy kicsit, észrevett és odajött hozzánk. - Itt voltál tőlünk 3 méterre - jegyeztem meg. - Az semmi, de itt mentem el mögöttetek, és egy kicsit finoman odébb is toltalak, hogy el tudjak menni. Már csak apukámat kellett megtalálni, ami nem tűnt könnyű feladatnak. Felhívtam, de közölte, hogy mindjárt lemerül a telefonja (nem, nem tudom, miért nem töltötte fel délelőtt). De szerencsére aztán előkerült. - De hol van az a Creative Nails tábla? - Ott - mutattam a házra -, csak aztán be kellett jönnünk a gyülekezési területre. - Ja, én ilyen kézben tartós felvonulási táblát kerestem!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése