A magyar védettségi igazolvánnyal még a Magyarországon élőknek is meggyűlt a baja. A tesóm például kétszer is igényelte online, de nem kapta meg, csak mikor személyesen bement a kormányablakba. Flórisnak hónapokkal a betegsége után érkezett meg a kártyája - lejárati dátuma pedig az átvétel másnapja volt. De mindez semmi ahhoz képest, amit a külföldön élő magyarok kapcsán cirkuszoltak.
Először ugye azt mondták, hogy csak a Magyarországon oltottak kaphatnak védettségi kártyát, viszont Magyarországon csak a magyar kártyát fogadják el, semmilyen külföldi oltási igazolást nem. Már beletörődtem, hogy egész nyáron csak parkokban és teraszokon találkozhatok majd a magyarországi barátaimmal, mikor a magyar kormány bejelentette: május 21-től a külföldön élő magyarok is kérvényezhetik a védettségi kártyát ügyfélkapun keresztül. Ennek persze elsődleges feltétele, hogy az illető képben legyen a magyar bürokráciával: Peti kétségbeesetten írta fel a Facebookra, hogy nem tud kártyát igényelni, mert nincs kormányablaka. Én viszont tudtam, hogy arra nincs is szükségem, csak azon aggódtam, hogyan tudom igazolni, hogy oltott vagyok. Lefotóztam a kis sárga oltási könyvemben azt az oldalt, amelyen szerepel az oltásaim típusa és időpontja, meg a nevemet tartalmazó első oldalt is, és reméltem, el fogják hinni, hogy ugyanannak a füzetkének a részleteit látják. Igazából olyan rettenetesen nem bíztam abban, hogy meg is kapom az igazolványt (főleg nem 15 napon belül, ahogy ígérték), de még így is jól jártam: ugyanis ekkor még korlátozva volt a magyarországi beutazás, viszont ha az ügyfélkapura érkezett átvételi elismervényt lobogtatva bemondtam, hogy "a védettségi kártyámért megyek", az megfelelő határátlépési indoknak minősült (azt nem nézték a határőrök, hogy ténylegesen ki is lett küldve a kártyám vagy sem).
András velem egy napon kérvényezte a védettségi igazolványát, és az övé kb. 2 hét múlva meg is érkezett. Ez némi reményt öntött belém, de 3 hét múlva csak egy emailt kaptam, miszerint bocsika, a védettségi igazolványok kibocsátása elhúzódik. De ebből legalább annyi kiderült, hogy hittek a telefonnal készített két képecskének és tényleg fogok kapni valamit.
A múlt héten viszont már nagyon szerettem volna megkapni a védettségi kártyámat, ugyanis kinéztem magamnak néhány pride-programot, és ezek egy része zárt térben volt. Nagy reményekkel mentem haza szombaton, de kártya persze sehol (5 héttel és egy nappal a kérvényem benyújtása után). Aliz felajánlotta, hogy vigyem el az övét, úgysem ellenőrzik a nevet, de nem akartam a helyszínt bajba keverni azzal, hogy svindlizek (tudom, hogy pride-programok meghiúsítására bármilyen ürügyet felhasználnak). Szóval őszintén megmondtam a kapuban, hogy nincs magyar védettségi igazolványom.
- Már van itt egy hölgy, aki hasonló cipőben jár.
- Viszont tudok mutatni ilyet - mutattam fel az osztrák oltási igazolványomat. Ezt kollektíven megcsodálták, majd azt mondták, hogy ezzel természetesen bemehetek. Sőt, még ötletet is adtam nekik, mert a másik külföldön oltott résztvevőtől megkérdezték, neki nincs-e valami papírja. Sajnos volt ugyan, de nem nála, úgyhogy abban maradtak: üljön le kint a nyitott ablak mellett, onnan is tökéletesen hallja majd a beszélgetést.
Ádámmal péntek este terveztünk menni egy másik pride-os beszélgetésre, de felkészítettem rá, hogy esetleg nem jutunk be (mármint ő bejuthatna, de nélkülem nem akart). Ehhez képest pénteken (15 nap helyett 6 héttel a kérvényezés után) megkaptam a védettségi kártyámat. Igen örültem neki, de a rendezvényre belépéskor nem ellenőrizték. Sőt, nem ellenőrizték abban a vegán étteremben sem, ahová a program után beültünk. Jó, mi voltunk az egyedüli vendégek (ami amúgy elég szomorú péntek este), de ezzel együtt is meglepődtem.
Másnap Magyarország kormánya bejelentette, hogy mostantól védettségi igazolvány nélkül is látogathatók a rendezvények és a vendéglátóhelyek. Pont annyi ideig vettem hasznát a kártyámnak, mint Flóris.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése