2022. június 7., kedd

Nem mindenki szeret fotomodell lenni

 A Haus des Meeresről a legtöbb embernek a cápák jutnak eszébe. Persze a cápák is nagyon jófej és érdekes állatok, ráadásul kíváncsiak is. A pörölycápák akváriuma melletti előadóteremben épp a korallokról volt előadás, mikroszkóppal lehetett nézegetni őket, az érdeklődő cápák pedig az üveg előtt köröztek, hogy minél kevesebbről maradjanak le:


Azonban messze nem ők az akva-terra-zoo egyedüli sztárjai. Egy nyitott tetejű akvárium mellett például nagy tömeget vettem észre. Az emberek belelógatták a kezüket a vízbe. Az első reakcióm az volt, hogy ilyesmit nem illik, de aztán jobban megnézve felfedeztem, hogy az akváriumban doktorhalak úszkálnak. Amint belemerítettem a kezem a vízbe, a legkülönbözőbb méretű halacskák úsztak oda és rágcsálták le róla az elhalt hámsejteket. Sőt, amikor el akartam húzni a kezem - akárcsak a cicám - belekapaszkodtak, hogy maradjak még egy kicsit.

A képen láthatóknál sokkal nagyobb doktorhalak is voltak, ők azonban elúsztak, amint feléjük irányítottam a kamerát. Ugyanis a Haus des Meeres nem minden lakója élvezi, ha fényképezik. Az egyik télikertben először csak madarakat vettem észre, de úgy éreztem, valaki figyel. Valóban: kicsi majomfejecskék bújtak meg a szikla kitüremkedései mögött. Amint elővettem a telefonomat, visszahúzódtak. A krokodilházban élő, hasonló fajtájú kis fekete majmocskák bezzeg nem voltak ilyen szégyenlősek. Az elsőt a fakorláton ülve pillantottam meg, és azonnal le is fotóztam. Erre az összes majmocska leült a korlát különböző szakaszaira és pózba vágta magát, hogy róla is készüljön fénykép.

Még följebb, a makiknál csak egyetlen példány unatkozott a látogatók számára is látható helyen. Persze mentségükre legyen mondva, ők a többi állatnál többet dolgoznak (leszámítva talán a doktorhalakat), ugyanis félórás "makiutca-vezetéseken" is szórakoztatniuk kell az érdeklődőket. A komodói sárkányok közé viszont, lévén időnként emberevők, nem engedik be a látogatókat. Ennek ellenére a modellkedés őket is érdekli, és érzékük is van a képek megtervezéséhez. A komodói sárkány olyan csodálatosan állt be nekem, hogy mögötte Bécs látképe is kibontakozott.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése