Laura hirdette meg a túrát, ezért Phil bejelentette, hogy ő lesz a túravezető. Laurát ezt kellően stresszelte, mert saját bevallása szerint rosszul tájékozódik, mi viszont minden elágazásnál kötelességtudóan megálltunk és megkérdeztük, merre kell menni, ő meg zavartan szerencsétlenkedett egy darabig, aztán mindig megtalálta a jó utat.
Az egyik útelágazásnál egy idősebb pár ácsorgott hatalmas térképpel a kezében, és értetlenül vizslatták, majd megkérdezték tőlünk, merre kell menni.
- Hátul jön a túravezető, ő tudja - mondtam, és Laura hamarosan tényleg megjelent. Az idős házaspár elmondta, hogy a hegyet akarják megkerülni.
- Honnan jöttek? - kérdezte Laura.
- Németországból - vágták rá, mire Laura szeme elkerekedett.
- Gyalog??
Aztán tisztázódott a félreértés és kiderült, a németek ugyanott parkoltak, mint mi, és vélhetően ugyanarra is tartottak. Laura elmagyarázta nekik az utat, ők pedig kilőttek előre. Legközelebb a kilátóponton találkoztunk velük, ahol egy csoport (tőlük vélhetően független) német egész pikniket rendezett be, sziklára terített asztalterítővel és rajta finomságokkal. Nem számoltak a túrakutyák lehetőségével: Buttons azonnal a piknik közepébe rontott. Szerencsére kiderült, hogy ismerik Philt (úgy tűnik, őt mindenki ismeri), így könnyen le tudták szerelni a kutyáját is.
A német házaspárt legközelebb egy tisztáson láttuk viszont, ahol ismét elveszetten nézegették a térképet, és ismét megkérdezték, merre kell menni.
- Itt visszafordul az út - magyarázta Laura. - Igazából tovább is mehetnek, csak úgy hosszabb, de a két másik út mindegyike visszavisz az étteremhez. Mi még egy kicsit tovább megyünk, hogy megnézzük a kilátást - mutatott az előttünk levő oromra, mire a németek értetlenül néztek.
- Arra kell menni?
- Nem, arra a kilátás van - magyarázták a többiek, a térképen próbálva megmutatni a helyzetet. Nekem kb. egyperces gondolkodás után eszembe jutott a megfelelő német kifejezés:
- Aussichtspunkt!
A németek nem úgy tűntek, mint akik átlátják a helyzetet, ezért Zema felajánlotta, hogy fotózzák le a telefonjára letöltött túraútvonalat, de nem tették. Azt is bedobtuk, hogy tartsanak velünk, ha már ugyanaz az irány. A kilátóhelyhez közeledve viszont láttuk, hogy a kutya se követ minket - pontosabban a saját túrakutyánk követett és éppúgy gyönyörködött a tájban, mint mi.
A tisztásra visszaérve azon poénkodtunk, hogy biztos megint itt lesznek a németek, de többet nem találkoztunk velük, tehát vagy visszataláltak a parkolóba és még előttünk továbbindultak, vagy végérvényesen eltévedtek.
Visszaútban Victor javasoltak, hogy álljunk meg a Lomo Molino nevű kilátónál, ahonnét tényleg gyönyörűen látni az északi partvidéket.
A kilátóból kifele menet egy fehér autó volt mögöttünk.
- Ezek követnek minket! - kiáltotta Viktor, de megnyugtattam.
- Á, biztos csak a németek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése