Pincér gombnyomásra

Milán elmondta, hogy a kávézóban új rendszert vezettek be: a kint ülők az oszlopra elhelyezett gombbal hívhatják a pincért. A jó időre való tekintettel mi is ezt a megoldást választottuk. Először azt hittük, nem működik, mivel a gomb megnyomása után jó darabig nem láttunk pincért, de aztán előkerült egy ismeretlen lányka. Rögtön azt az aljas merényletet követtük el ellene, hogy megkérdeztük, milyen borok vannak. Gyorsan kerített egy borlapot puskának, és azzal mentegetőzött, hogy még csak egy hete van itt. Ez azt mondjuk megmagyarázná, hogy nem ismeri a borkínálatot, azt már kevésbé, miért értetlenkedett, mikor Milán kijelentette, hogy ő nem kér semmit. A semminek csak egy fajtája van, nem kell hozzá itallapot nézni.---------------------------------------------------------------------------------------- Az italok kihozatalára legalább annyit kellett várnunk, mint a rendelés felvételére. Először Gábor kapta meg a korsó sörét, csak úgy az asztalra; a söralátétet a lányka utólag hajította mellé. Miközben a többi italt az asztalra tette, a tálca vészesen ferde szögben billegett a kezében, úgyhogy Réka meg én komolyan aggódni kezdtünk a borunk miatt. Szerencsére éppenhogy nem csordult ki a peremen.-------------------------------------------------------------------------------------------------A pincér távozása után Milán hozzávágta a söralátétet Andráshoz, abban a hitben, hogy itt ez az új nemzeti sport. Ekkor csatlakozott hozzánk Kati, aki szintén rendelni szeretett volna. Gáborral egyszerre nyomtuk meg a pincérhívó gombot (az oszlop mindkét oldalán volt ugyanis), aztán azon tanakodtunk, hogy talán a két gombnyomás lenullázta egymást, tudniillik megint jó idő telt el a pincér megjelenéséig. Mikor Kati sört kért, már előre vigyorogtunk, hogy vele is eljátsszák majd a söralátétes jelenetet. Nem volt ilyen szerencsénk; Kati nem bírta kivárni a kiszolgálást és maga ment be a pulthoz az italáért.