Egyetemvárosi kiruccanás

2 óra előtt pár perccel vettük fel kabátunkat a ruhatárba (tettek rá cetlit, de teljesen fölöslegesen, mindenki simán leemelte a magáét), és a 14.28-as IC-t pályáztuk meg. Egyértelmű volt, hogy visszafelé is taxival kell mennünk. Míg azonban a pályaudvarnál volt taxiállomás, az egyetem előtt nem. Nekem ugyan a tavalyi határidőnaplómban szerepelt egy miskolci taxitársaság száma, azt azonban, éppen tavalyi volta miatt, nem hordom magamnál.
A helybeliektől kezdtünk faggatózni, ők azonban nem tűntek túl jártasnak a témában (volt, aki azt javasolta, üssünk be valami egyforma számokat, mint 444-444, a taxiknak ilyen száma szokott lenni…), míg valaki végre mondott egyet. Tamás felhívta és kért egy kocsit a C2-es épület elé,
- Milyen épület? – értetlenkedett a diszpécser.
- Mondd azt, hogy lent leszünk a főbejárat előtt a buszmegállónál – javasoltam abból kiindulva, hogy mire a taxi ideér, vígan lesétálunk és azt csak megtalálja. A megállóban meglepő tömeg ácsorgott ahhoz képest, hogy pár perce ment el a busz és a következő 10 perc múlva volt csak esedékes. Egy látássérült albínó srác végigkérdezte tőlem a menetrendet. Látássérültségének érdekes folyománya volt, hogy azt hitte, egyedül vagyok és mikor Tamáshoz beszéltem, ő válaszolt; továbbá nem jött rá, hogy minden információm a megállóban levő tábláról származik és elkezdett különböző földrajzi pontok megközelíthetőségéről érdeklődni, amiben már nem tudtam segíteni neki.
14.05-kor Tamás kissé idegeskedni kezdett, mert még a jegyünket is meg kellett venni (nekem csak a pótjegyet, neki az egészet). Úgy döntött, hogy megveszi interneten, én meg reméltem, hogy időben megérkezik a taxink és nem fölöslegesen dobja ki a pénzét.
14.10-kor már kezdtem aggódni, hogy talán mégsem ez a főépület, de ekkor megjelent a taxink. A sofőr kicsit elbizonytalanodott, mikor közöltük, melyik vonatot próbáljuk elérni, de aztán mentőgondolata támadt.
- Innen indul? Mert ha nem, akkor biztosan késik és akkor el fogják érni.
Ez logikusnak tűnt, lévén Magyarországon bármilyen időjárás vonatkéséseket okozhat. Ráadásul tényleg gyorsan, 14.20-ra leértünk az állomásra. Miközben én fizettem és megírattam a sofőrrel a számlát (400 forinttal olcsóbb volt Egyetemvárosból a pályaudvarig, mint reggel a fordított irány), Tamás berohant felvenni a pénztárban a jegyet. 14.25-kor számlával a zsebemben én is besétáltam, lecsekkoltam az infótáblát és komótosan kisétáltam az 1. vágányra, ahol utasok tömegei ácsorogtak – de Tamás sehol. Ez két kérdést indukált bennem: 1. akkor hol van? 2. ha nála van a helyjegyem, hogy fogok felszállni a vonatra?
Éppen hívni akartam, mikor ő csörgött rám.
- Itt vagyok a 9-es vágánynál, az a legutolsó.
- Nem az 1-esre van kiírva a vonat?
- Nem, a 9-esre. Itt is van a felirat, hogy Lillafüred IC, Nyíregyháza-Budapest.
Visszamentem a várócsarnokba.
- Te, itt nagyon határozottan az 1-es vágányra van kiírva a vonatunk. Biztos, nem az érkezéseket nézted?
- Persze, hogy nem! Meg ki van írva a vágányon is.
- Kérdezz meg ott valakit, hogy az-e a budapesti IC.
Pár másodperc múlva Tamás ismét beleszólt a telefonba, némileg feszültebben.
- Igazad volt. Megyek az 1. vágányhoz.
Kiderült a turpisság: ezen a vonalon körvonatok közlekednek Miskolc, Nyíregyháza Budapest érintésével. Vagyis a Lillafüreddel is eljutottunk volna a Keletibe – csak jópár órával később.