Biokovo - állati közlekedés

Aki Brac szigetéről akar eljutni a Biokovo Természetvédelmi Területre, annak értelemszerűen előbb kompra kell szállnia. Ez Sumartin és Makarska között jár, amelyek a térkép alapján közelebb vannak, mint Supetar és Split, a hajóút mégis ugyanúgy 50 perc (valószínűleg azért, mert a jegy is ugyanannyi, és nehogy az utasok reklamáljanak, hogy ugyanannyi pénzért kevesebbet hajóztak). Türelmetlen természetű kutyákkal tehát nem mindig felhőtlen az utazás. Két kisgyerek teljes idejét betöltötte az, hogy hiperaktív westie-jüket körbe-körbe futtassák a kompon, de az még így is elégedetlen maradt. Makarskába érkezve még le sem ereszkedett teljesen a hajóhíd, az állatka kitépte pórázát kis gazdája kezéből és a partra ugrott. Szerencsére a hajóra várakozók egyike elkapta és visszaszolgáltatta gazdájának, amint az leszállt a yachtról.

A biokovói turistautak nem az a kategória, mint Madeira gondosan rendben tartott és olykor virágokkal díszített levadaútjai, a lengyel Tátra széles ösvényei vagy a Teide Nemzeti Park úthálózata, ahol minden útkereszteződésben térképes kimutatást találunk a kereszteződő utak pontos hosszával, szintkülönbségével és vélhető időtartamával. Itt a jelzés felfestői mentek toronyiránt, és a turistára bízták, hogyan vergődik keresztül a kőomlásokon vagy a borókabokrokon. A parkban tehát nem könnyű a gyalogos közlekedés, de az autós sem. Nemcsak azért, mert ez Horvátország legmagasabban fekvő aszfaltútja, ahol olykor csak egy autónak van hely, és a szembejövő kénytelen félrehúzódni (ilyet Tenerifén is láttunk, ahol az autósokkal mostohábban bánnak, mint a túrázókkal). Az egyik kilátóponton megálló autósok lelkesen fotózták a sziklák közt legelésző ménest. Nem sokkal később nemcsak ők, hanem mi is forgalmi dugóba keveredtünk. A lovak egy része ugyanis kisétált az úttestre és esze ágában sem volt lemenni onnan. Mindkét irányban feltorlódott a kocsisor, egy szép barna ló sorra betekintett az autókba a Yellowstone-t juttatta eszembe, bár ott ugyanez bölénnyel történt és nem hagytam lehúzva az ablakot (a lónak bízom az intelligenciájában, hogy nem legeli le a napszemüveget/térképet/kéziféket, míg bölény esetében ezt nem látom garantáltnak).Egy foltos póni viszont megmakacsolta magát és pont az út közepén állt. Egy lófarkas autós kiszállt, és miután zabla híján nem tudta odébb vezetni az állatot, csettintéssel, hadonászással és más hasonló eszközökkel próbálkozott, de hiába. Talán ítéletnapig is ott álltunk volna, ha a dugóban álló kocsik utasai közt nincs két tíz év körüli kislány, akik szintén kiszálltak. Bebizonyosodott, hogy nemcsak az ilyen korú lányok vonzódnak a lovakhoz, de fordítva is így van: amit a copfos férfinak nem sikerült a maga drasztikus eszközeivel, ők egyetlen érintéssel véghez vitték és levezették a pónit az útról. A lovak szépen besoroltak az autók mögé és várták, hogy induljon a sor. Elindult, de el is akadt nemsokára egy osztrák autós következtében, aki nem jött rá, hogy félre kéne húzódnia az útpadkára. A vele szemben haladó mikrobusz komoly artistamutatványok árán tovább jutott, a lovak viszont megleckéztették az osztrákot a hegyi közlekedés szabályairól: udvariasan félrehúzódtak az út mellé, hogy hagyják a kocsisort elmenni.

Mint kiderült, a lovak egy hegyi étteremhez tartoztak, amely speciális programként lovaglást is kínált; néhány ló (köztük két kiscsikó) ott várakozott a karámban, a parkolót pedig egy kedves csacsi őrizte. Ahogy a teraszon ittuk a limonádét (amihez valamiért külön adták a cukrot, annak a bárnak a mintájára, ahol egyszer Virgin Maryt kértem, mire a pultos odaadta a paradicsomlét és a fűszereket, hogy csináljam meg magamnak), a forgalmi dugó okozói baktattak le az úton. Szép sorban beléptettek az udvarra, ittak az itatóvájúból, majd modellt álltak a turistáknak, bár ezt megnehezítette, hogy egyikük mindenáron egyeduralkodó akart lenni a képeken:


A turisták persze lelkesen becézgették őket és a csacsit is. Mikor elhajtottunk, a csacsi épp egy csomagtartó tartalmát vizsgálgatta.