A zsüri válságban van

Életemben először kértek fel zsürinek, ezért úgy gondoltam, a hivatalos bulikezdés után félórával már illik megjelennem. Igaz, a második zsüritag csak 11-re jelezte érkezését, a harmadiknak a személye meg még nem volt egyértelmű a levelezésből, de gondoltam, legalább én legyek ott. Mikor azonban megérkeztem, egyáltalán nem úgy festett a hely, mint ahol épp buli van. Fények teljesen felkapcsolva, zene semmi, és alig pár ember lézengett. Köztük csak Ágin láttam jelmezt (erről is azért tudtam, hogy jelmez, mert mondta, és megkérdezte, hogy ugye hamar döntünk majd, mert nem akar egész este ebben a szarban lenni). Aztán kiderült, hogy Kata színes ing-farmer-edzőcipő-nyakláncok szerkója is jelmeznek készült.
-Miért, szerinted így szoktam kinézni?-kérdezte. Nem mondtam, hogy rendszerint táncesten találkozom vele táncolós vagy akár fellépős ruhában, és igazából nem tudnám visszaidézni, milyen cuccokat hord úgy hétköznap. Ehelyett megkérdeztem, mi van a zenével.
-A DJ még nincs itt-felelték a szervezők, és gyorsan fel is hívták. Kiderült, azt hitte, csak 10-re kell jönnie. Következő kérdésem az volt, hogy ki lesz a harmadik zsüritag.
-Majd valamelyikünk beugrik, aki éppen ráér-felelte Tea. Ezt nem láttam túl esélyesnek, mert ő éppen kifejtette, mennyi dolga van, Kata meg ugye versenyző. Egy lány odajött hozzám és megkérdezte, szerintem lekapcsolhatja-e azt a kapcsolót ott hátul, mert túl világos van. Megegyeztünk, hogy nem tudjuk, mi mindent kapcsolna le, így inkább ne tegye. Pedig ha tudom, hogy ennyi a fény, én is jobban sminkelek, de ezen már nem tudtam segíteni, inkább úgy döntöttem, felszabadítom Kubát egy long drink erejéig.

Mikor zsüritársam, Bea megérkezett, még mindig kevesen viseltek számot a hátukon mint jelmezversenyre jelentkezők. Talán azért, mert a sorszámosztó asztal szerényen meghúzódott a ruhatárral szemben és észre sem vették. Elkezdtem körbemenni és felhívni a jelmezesnek tűnő személyek figyelmét a versenyzés lehetőségére. Ez azért nem volt könnyű, mert ugye 15 éves kori önmagunknak kellett öltözni; ez sokaknál, főleg a fiatalabbaknál, nem különbözött annyira a normális hétköznapi viselettől. (Én is egy 80-as évekbeli pink felsőt vettem fel, pedig nem is jelmeznek szántam, csak úgy gondoltam, poén.) Nem mindig tudtam eldönteni, hogy adott személy beöltözött vagy csak nincs ízlése, utóbbi esetben pedig kicsit ciki lett volna azzal odamenni, hogy "látom, jelmezben vagy, nem akarsz indulni a jelmezversenyen?"

A DJ jóval 10 után érkezett, és némi kísérletezés után beindította a zenét. Egész jó számokat nyomott, csak a hangerővel volt némi probléma olykor, például a Mamma Mia folyamán. Valamennyire persze hallottuk és táncoltunk is rá, sőt Reni teli torokból énekelt.
-Tiszta gáz, basszus - jegyezte meg Erika -, olyan halk a zene, hogy hallom, ahogy énekelsz!
-Még ezzel is sokkal jobban jársz, mintha én énekelnék - próbáltam vigasztalni, de Erika tovább bosszankodott.
-Ennél már tényleg nincs lejjebb!
-A színvonal vagy a hangerő?
A DJ meghallgatta Erika panaszait (ami már elárul valamit a hangerőről), mert a Mamma Mia a vége felé hirtelen felhangosodott. Sőt, jóvátételképpen utána ismét megszólalt ugyanez a dal, csak éppen hangosan...

A jelmezverseny ötlete viszont nem aratott nagy sikert: összesen 6 db induló volt. Ebből ráadásul négy az ismerősöm, tehát mivel három nyertest kellett kiválasztanunk, nem tudtam megúszni azt a lehetőséget, hogy bundával vádoljanak. Beával kb. egyetértettünk a három nyertes személyét illetően, már csak azt vártuk, hogy előkerüljön a harmadik zsüritag, akinek a személyéről még mindig semmit se tudtunk. Ehelyett Tea került elő és közölte, hogy a műsor után menjünk fel a színpadra és adjuk elő a döntésünket. Én még csak benne lettem volna, ha nem nekem kell beszélni, Bea viszont vadul tiltakozott, így végül elmondtuk a nyerő számokat Teának és ő felolvasta őket a színpadról. Harmadik zsüritag végül nem lett...