Az állatkerti gondozók szabad idejüket sétával töltik, amelyre társaságként olykor gondozottjaikat is magukkal hívják (egy ilyen esetről adtam hírt a Paramara című bejegyzésemben). Ezúttal egy szurikátát kötött pórázra a gondozója. Én a Madagaszkár-házzal szemközt találkoztam velük, ahol a kertészek éppen a növényeket gondozták. A szurikáta kihasználta az alkalmat, hogy illatmirigyeivel megjelölje az összes útjába kerülő tereptárgyat, beleértve a takarítószereket is.
- Minden az övé, az egész állatkert – állapította meg derűsen a gondozó, majd figyelmeztette a kertészt, hogy inkább ne próbálja a kisállatot megsimogatni, mert át tudja harapni a kesztyűt. Én mindazonáltal odanyújtottam neki az ujjamat. A szurikáta megszimatolta, de talán úgy vélte, kuszkusz barátaim (akiknek a szagát érezhette rajta) erősebbek nála, mert semmilyen támadó magatartást nem tanúsított. Ehelyett figyelmét felkeltette egy kis folytonossági hiány a betonban az oszlop szélénél, és orrával betúrva vadul ásni kezdett.
- Segít nekünk gyomlálni! – lelkendezett a kertész.
- Biohajtású mélykapa – helyeselt büszkén a gondozó, azután elvonult szurikátájával a fókamedence irányába.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése