Állatok a könyvtárban

- Én sose adok a kutyámnak a kajámból - büszkélkedett Dóri. - Annyira tudja már, hogy ha többen eszünk, a többiekhez megy kunyerálni, mert tudja, hogy tőlem úgyse kap.
Ezúttal viszont Dóri volt az egyetlen, aki evett, ezért Szemike az ő lába elé ült és a szokásos "éhező kutya" pillantással bámulta. Dóri azonban megette az egész szendvicsét úgy, hogy a kutyára rá sem hederített. Utóételként elővett egy csomag kekszet és körbekínálta, ám mindannyian visszautasítottuk.
- Szerintem leginkább az kérne belőle, akit nem kínáltál - jegyeztem meg, a továbbra is esengve bámuló Szemikére mutatva. Dóri elővett egy kekszet, kettétörte, és az egyik felét odanyújtotta a kutyának. Mi persze vigyorogva néztük.
- Ennyit arról, hogy nem adsz a kutyának a kajádból.
- Jól van na, ez most különleges alkalom, mert múlt héten beteg volt!
- És gondolod, hogy ő is össze fogja kapcsolni a kettőt? - kérdezte Antonia maliciózus mosollyal, miközben Dóri továbbra is minden kekszét testvériesen megosztotta Szemikével.
- Most mit bántjátok szegényt?
- Mi nem őt bántjuk, mi a te nevelési elveiden szórakozunk...

Valamivel később Antonia felvezette legújabb tervét, miszerint macskákat szeretne a könyvtárba. Lelkesen támogattam ebben.
- A macska ideális könyvtári állat. A görény például nem az, mert a Szilviéknek volt görénye, és amikor egyszer náluk voltam, fél perc alatt lesodorta a könyvespolc teljes tartalmát. Ami olykor praktikus, például gondolkoztam is rajta, hogy takarításhoz kölcsönkérem, de egy könyvtárban nem olyan jó.
Antonia megütközve és némileg undorodva nézett rám.
- Görény? Na de ki akarna görényt egy könyvtárba? Azok olyan büdösek, amikor rád lövellik azt az izét... - meglepett tekintetünkre elhallgatott, és gyorsan kikalkulálta, hogy nyelvi félreértés áldozata lett. - A görény az a szkunk, nem?
- Nem, a szkunk az bűzösborz. Na az tényleg nem való könyvtárba.