Királyi ludak, köztársasági sirályok, köztisztasági csérek

A ludakat először a Kaivopuisto teraszáról pillantottuk meg: alattunk a füvön legelésztek, és nem különösebben zavartatták magukat az arrajáróktól. Később kiderült, hogy Helsinki egész tengerpartja mentén vadludak tanyáznak.


A ludak teljesen összeszoktak az emberekkel, még az autóúton is átvágnak (a sofőrök persze udvariasan megállnak és átengedik őket). Éjszaka a mólókon és a parton alszanak, a kicsik anyjukkal vagy egymással összebújva; az utóbbi esetben az anya a közelben őrködik. Egy reggeli futás során kíváncsiságból közelebb léptem két szundikáló aprósághoz, és anyjuk már jött is felbőszülten felém.
- Királyi ludak – jelentette ki András a Kaivopuisto teraszán.
- Ne zavarjon, hogy Finnország köztársaság.
- Svédországból jöttek át.
- Mert unták az ottani éghajlatot és változatosságra vágytak?
- Kákalaki Akka vezeti őket. A hattyúk is royalisták.
- Nyilván.
- De a sirályok köztársaságiak.

Egy ilyen köztársasági sirály szegődött mellénk két nappal később, Pihlajasaari nudista strandján. András II. Alfonznak nevezte el.
- Ha köztársasági, hogy lehet II. Alfonz?
- Királynak született, de köztársaságpárti volt, ezért lemondott a trónról.
II. Alfonz a trónról talán lemondott, de a turisták általi etetésről nem. Sajnos eddigre már mindketten megettük az ebédünket, de szerencsére felfedeztem, hogy András sajtos croissant-ja kellő mennyiségű morzsát produkált, és rávettem Andrást, hogy azokat dobálja a sirálynak. A sirály persze hálásan megette őket, ügyesen felcsipkedte a legkisebb darabokat is, majd várakozással telve közelebb jött.



- Neked nem ilyet kellene enned, hanem halat! Kala! – tette hozzá András a biztonság kedvéért finnül is. II. Alfonz válaszul háromszor föl-le mozgatta a begyét.
- Nem bo-bo-bo, hanem kala! Menjél halászni!
Ám amíg volt még morzsa, II. Alfonzot hidegen hagyták a halak. Kezdtünk aggódni, ugyanis a croissant-morzsákból bőven jutott András törülközőjére is, testközelbe pedig nem akartunk kerülni a köztársaságpárti ex-uralkodóval. Szerencsére egy közelben tanyázó házaspár is elővette az elemózsiát, így II. Alfonz odébbállt.

Ez a jelenet persze nem játszódhatott volna le a városban, ahol a tengerparton és a piactéren is táblák figyelmeztetnek mindenkit, hogy ne etesse a madarakat. Egy hot dog-árus még hálót is feszített ki a bódéja fölé; mikor ott vásároltunk, egy csér felháborodva repült föl a háló tetejére és visított. A csérek azonban leginkább akkor jutnak ennivalóhoz, mikor a piaci standok már bezártak: ők szedegetik fel a macskakövek közül a leesett gyümölcs-, kenyér- és egyéb kajadarabokat, így köztisztasági feladatot is ellátnak. Más madarak ennél rámenősebben próbálkoznak. Mikor épp eperért álltam sorba egy zöldségesnél, egy veréb rászállt a zöldborsóra és csipkedni kezdte.
- A zöldborsó – figyelmeztette az épp kiszolgált vevő az árust, aki amúgy szemlátomást régi ismerőse volt.
- Jaj bocs, nem hallottam, azt is kértél?
- Én nem kértem, de a veréb viszont mindjárt megkajálja.