Önkéntes pincér és kanyar

Csak magamat okolhatom. Én ajánlottam fel a srácoknak, hogy a hajó bevitelében és lemosásában nyújtott segítségükért cserébe meghívom őket valamire. Arra már nem számítottam, hogy rögtön leülnek egy asztalhoz és hagyják, hogy a rendelést és az italok kivitelét is én intézzem. Könnyítésként András velem maradt. Nehezítésként a büfé előtt épp afrikai dobworkshop vagy mi zajlott, kellő hangerővel.
- Három nagyfröccsöt és egy limonádét kérek.
- Milyen borból a fröccsöt?
András gyorsan rávágta, hogy fehér (ezt sejtettem), de a többiek figyelmét nehezebb volt magunkra terelni.
- Zoli! Zoli! - kiabálta András, de csapatunk legújabb tagja a füle botját se mozgatta, pedig pont elhallgatott a dobszó.
- Laci! - kiáltottam én, mire odafordult, mert én emlékeztem a bemutatkozásra. - Milyen borból kéred?
- ROZÉBÓL!! - ordította ő, mert a dobosok újra rákezdték. Továbbítottam az infót a pultosnak, aki elkészített egy rozét, majd visszatette a rozés üveget.
- Lehet, hogy ebbe most beleiszom, mert nagyon szomjas vagyok - jelentettem be.
- De hát az Lacié! - tiltakozott András.
- Nem, én is rozésat kértem.
- Kettő rozé lesz - figyelmeztette András a pultost, aki megdicsérte az éberségéért és ismét elővette az előbb elpakolt üveget. A fröccsök tehát elkészültek, jöhetett a limonádé.
- Mentaszirup jöhet bele?
- BENCE, KÉRSZ MENTASZIRUPOT?? - üvöltöttem le.
- NEM!
- És cukorszirupot?
Gyanítottam a negatív választ, mert Bence folyton a cukor káros hatásairól prédikál, de korrektül kell eljárni, úgyhogy előszedtem a maradék hangomat.
- CUKORSZIRUPOT?
- AZT IGEN! - üvöltötte vissza Bence. Aztán András segített levinni a poharakat és önkéntes pincérkedésem véget ért.

Másnap reggel a vécé felé tartottunk Andrással, amikor csíkos ruhás nő bringázott el mellettünk és ránk köszönt. Viszonoztuk, mert megszoktuk, hogy a kempingben vadidegenek is köszöngetnek egymásnak. A nő viszont visszafordult és utolért minket.
- Maguk vannak ott a kanyarban? - rontott ránk. A kérdést némileg meglepőnek éreztem, mivel a Szigetcsúcs útjain kevés az egyenes szakasz, tehát ez alapján nehéz beazonosítani egy pontos helyszínt (a témában ld. még az Útbaigazítás könyvtárban c. bejegyzést).
- Egész a csúcshoz közel, három sátor - feleltem.
- Tegnap egész este magukat kerestem - mondta ő, amin ismét csodálkoztunk, mert egész este ott voltunk a sátraknál. Sőt, a lányok egész délután. - A fizetés miatt.
- Most nincs nálunk pénz - mondtam, mert a vécére azért nem jellemzően viszek pénztárcát. - Majd ha visszaértünk.
- Rendben - mondta a nő és elkarikázott. Mikor visszafelé tartottunk, ismét szembejött és elmondta, hogy a "fiatalember" (=Laci) már kifizette a táborozást. Ezek szerint megtalálta a sátrainkat a sok kanyar között.