2016. október 18., kedd

A tanuló túravezető esete a veszteséglistával

Reggel már beszéltem Gazsival telefonon, így tudtam, hogy beteg és nem jön a túrára, hanem delegálja a túravezetői feladatokat. Kíváncsi voltam, ki lesz a kiválasztott (azt tudtam, hogy nem én, mert bennem nem bízik meg – mondjuk megvan rá az oka). A HÉV-en aztán kiderült, hogy Zsolti a szerencsés (mivel ő tud GPS-t kezelni, és Gazsi ezen értékes eszközét is rábízta), bár ő nem feltétlenül érezte szerencsésnek magát. Folyamatosan stresszelt, hogy jó helyen szállunk-e le, felismerjük-e a buszt és arról jó helyen fogunk-e leszállni (ez utóbbi tényleg majdnem nem sikerült). A Gazsi által adott papíron sem igazodott ki egészen.
- Szerinted mi az, hogy P plusz nagyobb egyenlő P plusz nagyobb egyenlő P?
- Szerintem a piros kereszt jelzésen kell mennünk, amíg el nem érjük a pirosat.
Zsolti aggodalmai Misit szórakoztatták leginkább. Az egyik pihenőnél például gonoszul elcsórta Gazsi GPS-ét, és csak miután Zsolti már magán totálisan bepánikolt és ötször átkutatta a hátizsákját, adta vissza a kincset érő eszközt.
- A hátadon van egy nagy T betű – közölte. – T mint Tanuló Vezető.

A tanuló túravezető számára sportszerű nehezítést jelentett, hogy pár túratárs lekéste az indulást (sőt, talán el se indultak volna, ha Endre a buszról nem telefonál rájuk). Mivel esélytelen volt, hogy az egy órával későbbi busszal még beérjenek minket, Endre azt javasolta nekik, hogy Dömör-kapu felől közelítsenek és Lajosforrásnál találkozzunk. Lajosforrásnál természetesen nem voltak ott (ami azért sem csoda, mert a tervezettnél sokkal gyorsabban mentünk). Endre a medencének támasztotta a hátizsákját, azután odébb ment, hogy rájuk csörögjön. Ez a próbálkozás kicsit sokáig tartott, nekünk már indulnunk kellett volna tovább, de akkor mi lesz Endrével és a becsatlakozókkal?
- Majd utolérnek minket – vélte Misi. Összekészülődtünk – ám Endre a parkoló közepén állt, méterekre a hátizsákjától, és kicsit sokan mászkáltak a forrás körül ahhoz, hogy jó ötlet legyen egy hátizsákot egyedül hagyni (nem is szólva arról, hogy még bombariadót rendelnek el miatta).
- Miért olyan messze áll? – vetettem fel a kézenfekvő kérdést.
- Mert csak ott van térerő.
Végül Gyuri ajánlkozott, hogy ottmarad Endrével, és utánunk jönnek, ha megérkeztek a többiek. A leszakadók azonban még az ebédszünetnél sem értek utol minket, ahonnét a rövidítési lehetőség volt (tudtuk, hogy Endre és Gyuri rövidíteni fognak). Mondjuk tény, hogy megint túlteljesítettük a sebességet, félórával hamarabb értünk az ebédelőhelyre, így negyed kettő helyett már egy óra előtt továbbindultunk.
- Az lesz a szívás, ha Endréék befutnak negyed kettőre – jegyeztem meg. Misi azonban azt mondta, 5 kilométerenként egy ember veszteség belefér.
Hazafele menet a buszról azért felhívtuk Endrét.
- Ugye hamarabb indultatok az ebédtől? – kezdte rögtön. Mint kiderült, egy óra tíz körül értek oda, de persze már csak hűlt helyünket találták. Persze mindegy volt, mert úgyse velünk jöttek volna tovább.
- Na és azok, akik Lajosforrásnál csatlakoztak?
- Á, azok el se indultak végül.
Ez hiteles forrásból megerősíthető: mikor Zsolti felhívta őket hazafelé Békásmegyer előtt, még mindig Szentendrén voltak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése