A Zoocaféban nem a vendégnek kell erőfeszítést tennie, hogy az ottlakókkal összebarátkozzon: a rendelés felvétele után a pincérek rögtön odaviszik az asztalodhoz az általuk kiválasztott állatot. Esetünkben az első delikvens egy kaméleon volt. Nagyon cuki állatnak bizonyult, bár a színét nem változtatta, pedig direkt ezért vettem fel több különböző színű ruhadarabot (köztük egy sokszínű csíkos pulóvert, hogy legyen neki egy kis kihívás is). Színtartó kaméleonunk először Hadley-n mászkált, majd felmászott a karomon a vállamig.
- Bele fog gabalyodni a hajadba – figyelmeztetett Hadley.
- Á, én nem parázok az ilyen „állat belegabalyodik a hajadba” dolgokon. Azt amúgy is a denevérek szokták. Mellesleg azok az ismerőseim, akik paráznak attól, hogy a denevér belerepül az ember hajába, mind kopaszok.
A kávémmal együtt egy agámát is kaptunk (bár a kaméleont elvitték). Az agáma szintén lelkesen sétált rajtunk és hagyta magát simogatni. Viszont egy idő után azt figyeltük meg, hogy fel-le bólogat a fejével és olykor kinyújtja a nyelvét. Megkérdeztük a pincért, mit jelent ez, mert aggódtunk, hogy esetleg kényelmetlenül érzi magát nálunk.
- Á nem, csak látja a csaját – mutatott a pincér a helyiség túloldalán levő terráriumra, ahonnan egy másik agáma követte figyelemmel ténykedésünket.
A vécé előtt megpillantottam egy egészen picike cirmos macskát, és rögtön tudtam, hogy ővele mindenképp meg szeretném osztani az asztalomat. Szerencsére ő sem tiltakozott: hagyta, hogy felvegyem és odavigyem. Mint kiderült, Sanyikának hívták és mutatott némi érdeklődést a cappuccinó iránt, de sikerült lebeszélnem azzal az érvvel, hogy az ő korában még nekem sem engedték a kávéivást. Ekkor inkább Hadley táskájának cipzárjával kezdett játszani, majd ezt elunván összegömbölyödött az asztal közepén. Annyira békés jószág volt, hogy az agámát felváltó fiatal gekkó simán rámászhatott.
Sanyika jólneveltsége korántsem volt jellemző minden makkára a műintézményben. Már érkezésünkkor észrevettük egy ugyanekkora fekete cicát, aki akkor a szomszéd asztal vendégeinek kabátján aludt. (Próbáltam lefotózni, de totálisan beleolvadt a fekete háttérbe.) Mikor azok elmentek, a kisállat új elfoglaltság után nézett, és meg is találta, a sarokasztalnál ülő páros személyében. Ezek meggondolatlan módon jegeskávét rendeltek, így egy ponton arra lettek figyelmesek, hogy kicsiny fekete barátjuk belenyomja az orrát a tejszínhabba. Ez a menet vélhetően megismétlődött még egyszer, mert egy ponton a pincérlány megjelent és elvitte a cicát, nevelő hangú monológokat intézve hozzá. Nem bukott le viszont az a tengerimalac, aki az ásványvíz iránt mutatott érdeklődést:
A kevésbé jólnevelt állatok közé tartozott egy fehér kakadu is. Először csak azt vettük észre, hogy többször kirepül a helyiségből; mivel berepülni nem láttuk (mint kiderült, ezt pont fölöttünk tette), először úgy tűnt, mintha a falra festett képből jönne elő. A harmadik ilyen műsorszám után a madár a szomszéd asztalnál ülő srác vállára telepedett és a fiú arca felé nyújtogatta a fejét, rikácsolva és időnként kidugva a nyelvét.
- Biztos smárolni akar – vélte a srác barátnője. Hadley ennél sokkal kevésbé békés szándékokat feltételezett a kakaduról:
- Úgy néz ki, mintha le akarná tépni a srác orrát. Vagy a nyelvét, vagy kivájni a szemét. Marha erős csőre van ezeknek! - és felhívta a figyelmemet, hogy a kalózoknak is mindig kötés van az egyik szemén. (A helyiség falán egyébként tényleg volt egy kalózhajó, ahol még a zászlón levő koponyának is be volt kötve a fél szeme.) A kakadu ezután egy másik srác vállára repült, így várható volt, hogy előbb-utóbb Hadley is megkapja. (Én nem reménykedtem ilyesmiben: egyértelmű volt a madár nemi preferenciája.) Valóban rárepült Hadley vállára, de annak félelmei ellenére semmilyen csonkítást nem hajtott végre, és hamarosan hangos rikácsolással (a fejemet súrolva) átrepült a szomszédos terembe. Mi pedig ottmaradtunk Sanyikával, aki az egész kavarodás alatt békésen szunyókált.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése