Bízz az ösztöneidben!

Miután kiszálltunk a turistabuszból Vis város határában, kérdőn néztünk idegenvezetőnkre, Robira, akinek Hurvinek-külsejéhez képest meglepően jó angolja és dumája volt.
- Most merre?
- Kövessétek az ösztöneiteket! - javasolta Robi, majd odaszólt a baloldali utcán elinduló Boginak: - Nem arra!
Ebből Robi már sejthette volna, hogy nem a világ legjobban tájékozódó csapatával van dolga. Mégis elkövette azt a hibát, hogy a belvárosba érve félóra szabadidőt engedélyezett azzal, hogy hat húszkor ugyanazon a téren találkozunk. Hat húszkor a csapat nagy része még nem volt ott. Sőt, tíz perccel később sem. Többen próbálták őket hívni, egyikük se vette fel.
- Lehet, hogy eltévedtek - véltem.
- Hogy lehet egy ilyen városban eltévedni? - csodálkozott Pali. - Egy öböl mellett megy körbe, befele nincsenek is utcák!
- Annyira csak nem bénák, hogy eltévedtek - vélte Bogi, elfeledve saját tájékozódási bakiját félórával korábban. Gabit egészen más izgatta.
- És ezért hagytam ott a fél sörömet! Tudjátok, mit jelent ez egy cseh állampolgárnak? Ha ez kiderül, kiközösítenek az egyházból!
- Nem mondjuk el nekik - biztosítottam.
- Még szerencse, hogy nem cseh sör volt.
- De ti az elveszettekkel voltatok, nem? . kérdeztem Bogit, mert emlékeztem, hogy összefutottunk.
- Igen, egy darabig ott mentek mögöttünk. Aztán lementünk egy lépcsőn, és vártuk, hogy jönnek, de nem jöttek.
Nagy nehezen valakit elértünk telefonon, aki közölte, hogy a busznál vannak. Megkönnyebbülten felmentünk a buszhoz - ahol nem volt senki. Hozzájuk nem jutott el az az infó, hogy a busz nem ugyanonnan indul vissza, mint ahol letett minket. Úgyhogy tettünk egy kört, hogy összeszedjük a buszmegállóban üldögélő társaságot.