Cézár, Cézár, vécézár

- Majd adok neked valamit – ígérte apám. – Sőt, két valamit.
- Jaj, de jó! Nyávognak?
Mivel apám meglepetésnek szánta a dolgot, nem válaszolt, viszont keresgélni kezdett a zsebében (ez kábé kizárta azt a lehetőséget, hogy kiscicákat fogok kapni). Majd a másik zsebében, majd a harmadikban.
- Hová tettem a vécélakat kulcsát? – Majd megmagyarázta: - Lecseréltem a régi rozsdás lakatot egy újra.
- És ahhoz fogok kulcsot kapni? – értettem meg.
- Igen, ha megtalálom. Talán a dzsekim zsebében… itt sincs. Jaj, istenem! Lehet, hogy a kockás nadrágomban hagytam? Az meg otthon van.
- Akkor hogy fogunk vécére menni? – aggodalmaskodott anyám.
- Mi van a lenti vécével? – kérdeztem, mert a nemrég megvásárolt alsó telken is van egy budi.
- Azt jobb, ha nem próbálod ki. De semmi vész, megoldjuk.
- Letöröd a lakatot? – kérdeztem.
- Dehogy töröm le, ez egy vadonatúj lakat!
Nem derült ki, hogy helyette milyen megoldás jár a fejében, én mindenesetre elmentem futni. Mikor visszaértem, ők éppen tízóraiztak.
- Mi a helyzet a vécével? – kérdeztem. – Sikerült kinyitni?
- Természetesen! – jelentette be apám büszkén. – Tekintsd meg!
Megtekintettem: az történt, hogy apám leszerelte az ajtót a sarokvasakról, így az ajtó most a másik oldalon, de nyílt. Mondjuk bezárni nem lehetett, de ez azért túlélhető. Indulás előtt viszont apám visszaszerelte a sarokvasakat, nehogy kóbor vaddisznók vegyék használatba a budit távollétünkben.

Miután megérkeztünk hozzájuk és leültünk ebédelni,apám a szalvétámra tett egy kis kulcsot.
- Ez az új vécékulcs.
Ebéd közben persze nem álltam fel, hogy rátegyem a kulcskarikára. Valamivel később, mikor már átöltöztem és összepakoltam, jutott eszembe a kulcs és kimentem a konyhába. A szüleim szokás szerint az ebéd utáni kávé keretében mindent szétpakoltak az asztalon; a szalvétának és a rajta levő kulcsnak nyomát sem találtam. Mindenesetre nem vártam meg, míg előkerül. Csak megtalálják addig, míg legközelebb a telken tervezek vécére menni.