Milnában hazafelé menet egy hófehér cicára lettem figyelmes az árokparton, a szállásunkkal majdnem szemben. Mivel épp elfoglaltnak tűnt, gyorsan megadtam neki, hol keressen, és továbbmentünk. Másnap reggel – ékes bizonyítékaként, hogy a fehér macskák egyáltalán nem mind siketek – hangos nyávogásra ébredtem. Kimenve az apartmanhoz vezető lépcső alatt láttam elhúzni a tegnapi fehér cicvákot, aki mindeközben követelőzően nyávogott. Miután szóltam neki, hogy itt vagyok, feljött a lépcsőn és nagy simiparti következett; ha csak fél percre abbahagytam (például hogy képet készítsek róla), máris újrakezdte a követelőző nyávogást. Mindez addig tartott, amíg a földszinten a szállásadó ajtaján meg nem fordult a kulcs a zárban. Ekkor a fehér macsek odaszaladt és bebizonyosodott, hogy nem véletlenül láttam tegnap egy nagy zacskó macskakaját a szállásadó szobájában.
Sumartinban több viharvert vörös kandúr is bóklászott az apartman körül, éppezért a fiatalabb generációnak jó menekülési készségekre kellett szert tennie. Reggel, futásból hazafelé menet egy macskát pillantottam meg a kerítés melletti létra tetején. Szóltam neki, de sajnos hamar kiderült, hogy nem érek fel odáig. Ekkor a cicc átsétált a kis ház tetejére, amelyben a gondnok lakott. Így már, ha én felmentem a lépcsőfordulóig, kinyújtózkodva pont elértem a fejecskéjét. Nagy riadalmamra neki ez nem volt elég, és láttam, hogy ugrásra készülődik. Próbáltam lebeszélni, mert innen leesni még macskának sem lehet kellemes, ám a kiskandúr pontosan célzott és mellettem a lépcsőkorláton landolt. Persze simogattam, de utána szerettem volna fölmenni az apartmanba lezuhanyozni. Milnai társával ellentétben ő nem nyávogott, viszont akrobatamutatványokkal próbálta magára vonni a figyelmemet. Végül egész az ajtónkig feljött, sőt az apartmanba is besétált volna, csak nem voltam biztos benne, hogy a tulajdonos ennek örülne.
Végül egy kép az általam ismert legfiatalabb parkolóőrről:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése