Magára hagyott repülőgép a pusztában

Jó időben kiértem a reptérre, úgyhogy letettem a cuccomat és küldtem Etelkának egy sms-t, hogy a Relay előtt vagyok. „Én is” – érkezett a meglepő válasz, de nem láttam sehol. Ezután kifejtette, hogy bement a SPAR-ba. Még sose tűnt fel, hogy a reptéren lenne SPAR, mindenesetre ott maradtam a Relay előtt remélve, hogy hamarosan előkerül, mert az ő beszállókártyáját is én nyomtattam ki. Helyette azonban Csaba jelent meg, aki megmagyarázta a helyzetet: az alsó szinten is van egy Relay, mellette egy SPAR, oda ment be Etelka gluténmentes kaját venni (valamiért úgy gondolta, Németországban ilyesmit nem árulnak az amúgy német tulajdonú áruházláncban). Mindenesetre odaadtam Csabának Etelka beszállókártyáját azzal, hogy bent a kapunál találkozunk, de bemennék, mert nekem még vizet kell vennem (mióta egyszer elvettek tőlem egy üres biciklispalackot a becsekkolásnál, nem kockáztatok).
Nem kellett volna ennyire sietnem: kiírták, hogy a gépünk másfél óra késéssel indul. Megírtuk a Berlinben várakozó ismerőseinknek, hogy késni fogunk, bár Etelka semmi visszajelzést nem kapott, hogy ezt elolvasták volna. Aztán dolgoztunk, amíg le nem dobott a wifi, majd elsétáltunk a kapuhoz. A bejárat előtt egy „útlevélellenőrzés” nevű bódét pillantottam meg, és már halásztam elő a személyimet, mikor feltűnt, hogy nem ül benne senki. Úgy fest, ismét akadálytalanul utazhatunk Schengenen belül – de a bódét a biztonság kedvéért otthagyták.
Az érkezés sem volt problémátlan. Ügyesen leszálltunk a reptéren – aztán megálltunk a közepén. A pilóta bemondta, hogy nem jött elénk senki, aki a kapuhoz vezethetne minket, ezért addig itt várakozunk. Nagyjából tíz perc után kinyitották az ajtókat és lent megpillantottuk a reptéri buszt. Sajnos mi már pont nem fértünk fel rá, így ottmaradtunk a betonon a reptér közepén. Fújt a szél, szemerkélt az eső és nagyon szerettünk volna pisilni, de úgy gondoltuk, a repülőre már nem mehetünk vissza, főleg, hogy közben megérkezett a váltás légiszemélyzet. Körülbelül 15 percet álltunk a pusztában, míg végre újabb reptérbusz állt meg előttünk. Ekkor kezdtek a repülőgépből kitódulni azok az utasok, akiket a személyzet nem hagyott kiszállni, mikor látták, hogy már nem fognak fölférni a buszra. Bezsúfolódtunk a buszba, amely ment velünk 100 métert, majd kirakott a kapunál.