Apartmankiadási alapok kezdőknek

Grazban egy szimpatikusnak tűnő apartmant foglaltunk le a pályaudvar közelében. A tulaj nagyon pattogott emailben, hogy írjuk meg, mikor érkezünk, mert csak délután 3 után lehet elfoglalni a szállást. Megírtuk, hogy fél négyre ér be a vonatunk, nem kell aggódni.

A vonatról leszállva elkezdtük keresni a Finkengasse 2-es számot, amit címként megadtak. Ezt az épületet azonban nagyon látványosan még építették. Először azt gondoltuk, egy része már kész van és valahol be tudunk menni, de nem találtunk ilyen helyet, és a munkások is azt mondták, hogy ez építési terület, jövőre fog kinyitni a szálloda, ami itt épül. Felvetettem, hogy talán, amíg ez az épület nincs kész, egy másik épületnek adták a 2-es számot. A szomszéd épület valóban ígéretesnek tűnt, szemlátomást diákkollégiumként működött - ámde a 4-es házszám díszelgett rajta. Azért megpróbálkoztunk a kapukóddal, amit a szállásadó előre elküldött (mindkét panelen), de nem nyitotta a kaput. Próbáltuk elérni a szállásadót telefonon, emailben és sms-ben is, de egyikre sem reagált. Viszont megláttunk a kollégium földszintjén egy srácot, aki éppen a kis előkertjébe ment ki. Megkérdeztük tőle, hogy melyik a Finkengasse 2, de ő is a félkész épületre mutatott.
- Az gáz, mert nekünk ott van a szállásunk.
-Egy félkész szállodában akartok lakni?
- Hát nem, de lehet, hogy ott fogunk.
A szállásadó továbbra se reagált, úgyhogy - mivel nem kívántunk órákat szobrozni a kapu előtt - úgy döntöttünk, keresünk egy másik szállást. Szerencsére a közelben találtunk egy hostelt, ami kifejezetten klassznak tűnt, és kivettünk ott egy szobát - egyelőre egy éjszakára. A raszta srác kedvesen adott nekünk egy szobát, mi felcuccoltunk és elindultunk a városba. A biztonság kedvéért még egyszer körbejártuk az épülő szállodát, hátha csak nem vettük észre a bejáratot. Ekkor hívta fel Andrást a szállásadó. Bár továbbra is ragaszkodott hozzá, hogy a Finkengasse 2-ben van a szállás, összeraktuk, hogy a 4-es számról van szó. Mgkérdeztük a kapukódot, ő ugyanazt mondta, amit egyszer már megkaptunk.
- Ezzel nem nyílik. Melyik panelen kell benyomni? Itt kettő is van.
- Nem tudom, én még nem jártam annál a lakásnál. Próbálkozzanak mind a kettőn.
- Nyomjuk meg utána a kulcs jelet?
- Igen, próbálják meg úgy.
- Így se nyílik.
A nő röviden konzultált egy kollégájával, majd mondott egy másik kódot, amivel szintén nem nyílt ki a kapu. Ezen a ponton elkértem Andrástól a telefont, mert úgy ítéltem meg, ő túl türelmes a szállásadóval, én pedig nagyon szomjas voltam és nem akartam még másfél órát szobrozni az épület előtt.
- Sajnos nincs több ötletem - mondta a nő. - Ezt az apartmant most először adjuk ki, és igazából a kollégám felelős érte, csak ő most elutazott és én helyettesítem.
- Ez mind rendben van, de alap, hogy meg tudják mondani, hogy jutunk be a lakásba. Van egy ötletem: mi elmegyünk, beülünk valahová, önök kiderítik, mi a kapukód, és félóra múlva beszélünk.
Ebben a pillanatban kinyílt a kapu.
- Mit csináltál? - csodálkoztam.
- Kísérletileg benyomtam az 1234# mesterkódot, és kinyílt - felelte András.
Elmondtuk a jó hírt az ügyintézőnek, aki még mindig ott volt a telefonban.
- Nagyon jó. 9-es lakás.
9-es lakást nem találtunk, csak 009-est, mert ugye az emelet száma mindig előtte volt. A 009-es természetesen be volt zárva. Visszamentünk az előcsarnokba, ahol tíz kis széf sorakozott.
- Te, szerintem a 9-es széf lesz!-raktam össze a dolgot, mert ilyen széfbe rejtett kulccsal már volt tapasztalatom (https://macskamedve.blogspot.com/2019/10/kulcs-szefben.html). Beállítottuk rajta azt a kódot, amit emailben mint kapukódot kaptunk meg, és működött. A széfben egy csipet találtunk, valamint egy papírt, amire a 9-es és a 423-as szám volt felírva. Ismét megpróbálkoztunk a 009-es szobával, eredménytelenül. Felmentünk a 423-ashoz, és végre kinyílt az ajtó. Ekkor visszamentünk a hostelbe, elmagyaráztuk a helyzetet, a raszta srác pedig iszonyat jófej módon az összes pénzünket visszaadta.

Ezzel még nem értek véget a szállásadó kompetenciaproblémái, szobánk ugyanis láthatóan egyszemélyes volt (bár "szoba két főnek" címmel hirdették a booking.com-on). Az ágyon ugyan valamennyire elfértünk ketten, ám csak egy párna és egy paplan tartozott hozzá. A folyosón találtunk egy kocsit hengerpárnákkal és párnahuzatokkal, onnan kommunizáltunk el egyet-egyet. A paplanon első éjjel megpróbáltunk megosztozni, de ezáltal én általában takaró nélkül maradtam. Másnap András írt a szállásadónak, hogy hozzanak még egy paplant, de válaszul csak egy "remélem, jól érzik magukat a szálláson" üzenet érkezett, mintha mi nem is írtunk volna semmit. Este visszaérve persze nem tapasztaltunk semmi változást. A kocsiról elvettünk egy paplanhuzatot és András éjjel azzal takarózott, de a harmadik napon azért írt még egy emailt, hogy kérünk még egy személyre ágyneműt. Ezt végre tudomásul vették, és ott-tartózkodásunk harmadik éjszakáján végre mindkettőnknek jutott saját takaró.