2010. április 28., szerda

Közgyűlés

Ritkán vagyok hajlandó a táncórámról lemondani egy sportegyesületi közgyűlés kedvéért. Hétfőn mégis megtettem, nemcsak aktivista elhivatottságból, hanem mert sejtettem, hogy történnek majd szórakoztató dolgok. Nem is csalódtam.

7-kor kezdtünk és meglepően sokan gyűltünk össze. Zsu külföldön volt, ezért webkamerán keresztül vett részt a közgyűlésen. Ez némi nehézségeket okozott, ő ugyanis gyakran nem hallott minket, nekünk viszont rendszerint alig azonosítható recsegésből kellett következtetnünk az ő mondanivalójára.

Az első lényegi programpont az éves beszámoló elfogadása volt. Sajnos azonban fenti beszámoló nem volt épp elfogadásra kész állapotban. Egyik szakaszából megtudhattuk például, hogy egyik szakosztályunkon belül "különvallás" történt az év folyamán; másutt olyan sikeresnek értékelték koppenhágai szereplésemet, hogy egyedüliként is többes számban mint "futók" szerepelhettem. Amikor elértünk az "ide jön a pénzügyi beszámoló" című sorhoz, arra jutottunk, hogy a (rendesen megírt) beszámoló elfogadását elnapoljuk a következő közgyűlésre.

Következett az alapszabály-módosítás. Először is az egyesület hivatalos címét kellett megváltoztatni, mert az, akinek a lakására eddig be voltunk jelentve, azóta kilépett (bár állítólag nem ezért). Gábor lelkesen ecsetelte, milyen szélsőjobbos támadásokra és vandalizmusra számíthat az, aki jelentkezik erre a feladatra, ezért érthető módon nem tolongtak a jelentkezők. Felícia ugyan felvetette, hogy jelentkezzünk be hozzá, mivel nehezen megközelíthető hegyoldalban lakik, így ezáltal a szélsőjobbos vandálok körében is elősegíthetnénk az egészséges, mozgásban gazdag életmódot. Egyesekben azonban fölmerült, hogy a vidéki cím problémát okozhat, így végül én áldoztam fel lakásomat a nemes célra. Gondolható, hogy meghűlt bennem a vér, amikor az alapszabályban továbbmenve erre a passzusra bukkantam: "Az ügyvivői testület döntéseit az egyesület székhelyén található hirdetőtáblán kifüggeszti." A többiek jót derültek a lakásomban felfüggesztendő hirdetőtábla gondolatán, de szerencsére kiderült, hogy pont ezt a szakaszt törölni kívánjuk az alapszabályból.

Nem ez volt azonban az egyetlen módosítás. Viszonylag kevés vita után elfogadtuk, hogy a tagság megszűnése nem "kilépéssel, kizárással és halállal", hanem "kilépéssel, kizárással VAGY halállal" történhet (bár Csaba nagyon kardoskodott amellett, hogy elhunyt tagjainkat ki kellene zárni). Nagyobb port kavart az a kérdés, mi legyen a tagdíjjal hátralékban levőkkel. Minthogy jómagam utolsó pillanatban értem a közgyűlésre és nem volt időm rendezni az anyagiakat, csak lapultam, mint emésztési végtermék a fűben, miközben a többiek a nem fizető tagok számára elképzelt válogatott középkori kínzásokat ecsetelték.

Három olyan módosítást is javasoltak a tagok, amelyek korlátozták volna, kik lehetnek ügyvivők. Heves vita és sok tartózkodó szavazat mellett végül mindegyiknél több volt az igen, mint a nem, ezért a levezető elnök elfogadottnak nyilvánította őket. Csak a szünetben tanulmányoztuk át jobban az alapszabályt és derült ki, hogy 50%+1 igen kell egy javaslat elfogadásához. Így már csak egy módosítás került be a háromból: szakosztályvezető nem lehet ügyvivő.

Ekkor állapította meg Gyula, hogy elment az utolsó metró.

Az új tisztségviselők megválasztása előtt felállt a szavazatszámláló bizottság: CSaba és János. Ezután kiderült, hogy mindketten jelöltettek tisztségre és el is vállalták a jelölést, így rögtön leváltódtak és új szavazatszámlálókat kellett keresni. Csaba ráadásul az új szabály értelmében szakosztályvezetői posztjáról is kénytelen volt lemondani abban az esetben, ha megválasztják ügyvivőnek. A felügyelő bizottságnál is volt hasonló kavar: itt Gábor, az úszó szakosztály vezetője kapott jelölést. Ő viszont inkább a jelöléstől lépett vissza, mint a szakosztályvezetéstől. Már lefolyt a szavazás a megmaradó jelöltekre, mikor rájöttem, hogy a szakosztályvezető csak ügyvivő nem lehet, felügyelő bizottsági tag igen. Felvetettem, hogy új szavazást kell folytatni, de miután a tömeg lincshangulatba került, Gábor fenntartotta visszalépését.

Így most vannak ügyvivőink és felügyelő bizottságunk - de a mesének még nincs vége...

3 megjegyzés:

  1. Annyi sok egyesületi közgyűléssel a hátam mögött igen jól szórakoztam a tiéteken. És úgy látom, igen jól bírod a gyűrődést:D

    VálaszTörlés
  2. Szerintem én többön voltam, mint te - egyrészt életkorunkból adódóan, másrészt én több egyesületben vagyok benne...

    VálaszTörlés
  3. Nem is versenyből mondtam, hanem tök komolyan:) Már azt is túl soknak érzem, amennyin én voltam, szóval hozzám képest te nagyon jól bírod:)

    VálaszTörlés