2010. július 20., kedd

Diósjenő

András kedden hívott fel a hétvégi túrával kapcsolatban.
-Arra gondoltam, hogy kocsival mennék.
-Hát, nem tudom-feleltem elgondolkozva.-Asszem az ilyen erdei ösvények nem tesznek jót a kocsinak. Én meggondolnám.
András már túl jól ismer ahhoz, hogy meglepetést mutasson az ilyen típusú hülyeségeimmel szemben, ezért kifejtette, hogy a vonatot kívánja kocsival kiváltani. Már beszélt is Gazsival, aki azt mondta, hogy Diósjenőig kéne eljönni kocsival, ott pedig felszállni arra a vonatra, amin ők lesznek. Csak azt nem tudta sajnos megmondani, hogy ők melyik vonaton lesznek.

Szerencsére pont Szilnél tartózkodtam, aki meglehetősen ismerős a szóban forgó vasútvonalon.
-Szil! Nem tudod véletlenül, mikor megy vasárnap reggel vonat Diósjenőre?
Elég felháborító módon nem tudta, így kénytelenek voltunk az Elvirához folyamodni. Ezt Andrásék is megpróbálták (mint utóbb kiderült, szintén pármunkában), de nem találtak semmit.
-Meg tudod mondani, honnan indul a túra?
-Vácról.
-Vácról nem indul túra. Várjál, megnézem a honlapon a túrakiírást.
Így is tettem, és ott kiderült, hogy Nagyorosziból indulunk (utóbb Gazsi pontosított, hogy ez Drégelyvár állomás). Most tehát a vasárnap reggeli nagyoroszi vonatokat kezdtem el nézni, míg Szil föl nem hívta a figyelmemet, hogy 17-e amúgy szombat. Végül meglett a menetrend, találtam több vonatot is. De vajon melyikkel jönnek Gazsiék? A túrakiírás-ablakot azóta ügyesen bezártam, úgyhogy megkerestem újra, és belőttem a legvalószínűbb járművet annak alapján, hogy Gazsi Vácon garantáltan 10 percnél rövidebb átszállási időt kalkulált.
-Asszem tudom, melyik vonat. Most már csak azt kell megnézni, mikor érkezik Diósjenőre.
-Ott nincs is vonat-jelentette ki András.
-Dehogynincs. Fordítsd a képernyő felé a telefonodat, megnézem, mit csináltál rosszul.

Egyeztetésünk, valamint a Gazsival pénteken lefolytatott beszélgetés hatására szombat reggel találkoztunk (miután lebeszéltem Andrást, hogy hamarabb induljunk kocsival, mint ahogy a többiek a vonathoz találkoznak).
-Nem akarjátok betenni a csomagokat hátulra?
-Miért, van ennek hátulra?-Még mindig nem jutott el a kis agyamig, hogy egy pasi előtt nem szabad a kocsiját kritizálni. Ezek után viszont illett betennem a csomagtartóba a hátizsákot, pedig abban volt a térképem és a GPS-em is. Vác felé menet András többször is jelezte, hogy amúgy fogalma sincs, hogy kell menni. De nem, ne vegyem elő a térképet, van GPS a kocsiban.

Megérkeztünk Vác belvárosába.
-Biztos, hogy az m2-esről nem volt leágazás? Vagy a GPS mondta, hogy így menjél?
-A GPS nem mondott semmit, mert nincs bekapcsolva.
Péter bekapcsolta a GPS-t és egy idő után sikerült is működésre bírnia. Ez a működés legfőképpen a "túl gyorsan mész!" szövegű figyelmeztetésekből állt (rendszerint olyankor, amikor épp a mi sebességünk duplájával közlekedő járművek húztak el mellettünk), de azért sikerült Diósjenőre is bejutnunk. Itt viszont már nem segített a technika, mert Péter a település központjába, nem a vasútállomásra kérte az útbaigazítást. Több táblát is láttunk ugyan az út mentén, de ezeken csak az állatorvosi rendelő, az óvoda és egyéb hasonló intézmények szerepeltek. Végre egy útelágazás túlsó felén megpillantottam egy új táblát, amelyen ezúttal "vasútállomás" is szerepelt.
-Jobbra van a vasútállomás, innen látom-mondtam, mire András elegánsan bekanyarodott balra.
A vasútállomás pénztárosnője nem tudta olyan könnyen elfogadni, hogy Drégelyvár megállóig kérünk jegyet.
-De tudják, hogy Drégely várához nem ott, hanem a következőnél kell leszállni?
-Tudjuk. Mi Drégelyvár megállóig szeretnénk jegyet.
-Miért, hova mennek?
Na, ez volt a fogas kérdés.
-Azt a túravezető tudja, aki már rajta van a vonaton. De azt tudjuk, hogy Drégelyvárig kell jegyet vennünk.
-A vár sokkal közelebb van a következő megállótól. És most Szondi Napok vannak.
-Na, akkor biztosan nem oda megyünk. Tessék csak Drégelyvár megállóig jegyet adni.

Drégelyvár megállóból elindulva két dolog tudatosult bennünk. Az egyik, hogy Gergő lekéste az indulásunkat, ezért kocsiját Drégelyvárnál letéve, a jelzett úton elindult Pénzásásig, hogy ott találkozzon velünk. A másik, hogy mi viszont egy saras, csalánnal és egyéb szúrós növényekkel benőtt, szúnyogokkal teli jelzetlen szakaszon jutunk el ugyanoda. És én pont erre a túrára hívtam el a barátaimat. Gazsi találóan jegyezte meg egy ponton, hogy előtte és mögötte két olyan ember megy (Péter és én), akiket soha többé nem látnak túrán - Pétert azért, mert ezek után nem fogja bevállalni, engem meg azért, mert útitársaim garantáltan kinyírnak. Szó ami szó, én is kezdtem aggódni, hogy túra végén a diósjenői strandon belefojtanak a kismedencébe, amíg meg nem tudtuk, hogy a várva várt strand zárva lesz, mert a tulajdonosnak pont aznap lesz az esküvője. András a váci strandot javasolta alternatívaként. Miután arra a következtetésre jutottam, hogy András ellenérdekelt a kinyírásomban (valamint bőven vannak egyéb eszközei a szívatásomra), beleegyeztem.

A váci strandot persze meg kellett találni. András először azt állította, hogy tudja az utat, aztán bevallotta, hogy mégsem egészen. Némi váci autós városnézés után mégis odataláltunk. A pénztár előtt hosszú sor kígyózott, a pénztáros viszont az oldalsó ajtón keresztül bonyolított valamiféle, pénzt is magában foglaló ügyletet néhány ismerősével. Miközben ezt figyeltük, rájöttünk, hogy nem is ez a sor, hanem a másik irány, ahol még többen vannak. András azt javasolta, hogy ne álljuk ezt végig (egy-egy, gondoltam kárörvendően). Végül tehát - természetesen - egy vendéglátóipari egységben kötöttünk ki.

2 megjegyzés:

  1. Kellemes sztori, főként személyesen ismerve a szereplők nagy részét. Gyakorlatilag én azért szoktam csak általában Vácig kihasználni az autós lehetőséget, hogy ne kelljen ezeken a részleteken agyalnom - bár érdekesebb, főleg csoportosan - s hogy több időt tölthessek a túratársakkal. Csupán a felesleges és Gödöllőről számomra drága pesti kerülőt hagyom ki így.

    VálaszTörlés
  2. Ismerve magunkat, tuti lett volna kavar akkor is, ha Vácon csatlakozunk :-))

    VálaszTörlés