A Négy Évszak és a Denevér

A klasszikus zene rajongóit ki kell ábrándítanom: nem koncert-, hanem túrabeszámoló következik.

Az első évszakot, a nyarat már a Morskie Oko tengerszem felé tartva megtapasztaltuk. Az út kezdetén végre angolul is elolvashattuk a "medveveszély" táblát, amelyből kiderült, hogy a medve nagyméretű ragadozó állat, és ne adjunk neki kaját, mert akkor utánunk jön. A tó partján ragyogott a nap és az ott élő, ismeretlen fajtájú pöttyös madarak a korláton várták a turistáktól a reggelit. Egyiküknek Mala adott egy falat szendvicset, mire az összes fióka is körénk gyűlt és nem tudtuk meggyőzni őket, hogy nem mi vagyunk a mamájuk (rájuk is vonatkozhatott a medvékkel kapcsolatos tanács). Több kaját viszont nem kaptak tőlünk, főleg csokit nem, mert azt a fiúk elfelejtették betenni; csak Attila hozott egyet, meg én beruháztam egy másikra a turistaházban.

A nyár még tovább fokozódott, ahogy elindultunk a hegyre fölfelé. Sorra mindenki lerövidítette a nadrágszárát, és én eltűnődtem, minek is tettem be a hátizsákba polár pulóvert. Azt is szomorúan vettem tudomásul, hogy utunk nem vezet el a felső tóhoz (Czarny Staw). Tóni, megelégelve az elégedetlenséget, javasolta, hogy akkor Attilával ketten mi másszunk fel a tó érintésével a Rysyre (csak mi nem jártunk még ott), ők meg követik az eredeti túratervet. Mikor felhívtam a figyelmét, hogy minden csoki nálunk van, visszavonta ezt a javaslatát.

A hágóra felérve csöpögni kezdett az eső, és a köd is beburkolta a csak pár perc gyaloglásra levő csúcsot. Hörbi javasolta, hogy induljunk el minél előbb lefelé, ugyanis láncos szakasz következett, és az ő denevér-esőkabátjában ez nehezen járható. Végül mégis megebédeltünk, kissé őszies időjárásban, úgyhogy felkerült Hörbi esőkabátja, sőt Sanyié is, amely valamely okból élénklila.

Elindultunk lefelé. Talán két métert tettem meg, amikor a láncon lógva sűrű kopogást érzékeltem a kapucnimon (amely alatt már a polár pulóver kapucnija is megtalálható volt).
-Na, itt az eső!-állapítottam meg, de a nadrágomra lenézve kicsi fehér golyókat pillantottam meg. Jégesővel köszöntött be a tél.

Amint leértünk a láncos szakaszról, már ki is tavaszodott: jégeső helyett eső, olvadó hófoltok, mocsári gólyahír. A turistaút ugyan megkerülte volna a hófoltokat, de a túrázók nem tudtak ellenállni, és úgy taposták ki, hogy a nyom végigkanyarogjon rajtuk. Hörbi és Sanyi ment elöl: lenézve azt láttuk, hogy két nagy denevér csapong a havon, amelyek közül az egyik lila. Majd kiértünk a hóból, esőtől csúszós kövekre, amikor is a fekete denevér (eredeti műfajához illően) csinált egy bájos piruettet és fenékre esett.

Sajnos az egypontos esésnek negatív következménye is volt (ezért Hörbi minimum két pontot követelt), tudniillik megsérült a bokája. Mivel a látszat ellenére nem tud repülni, sántikálva folytatta útját, csúszós köveken és patakokon keresztül. Mi többször fölajánlottuk turistabotjainkat, de nem igazán boldogult velük. Így hát maradt a mindannyiunk számára idegesítően lassú sántikálás. Tóni eközben különböző kreatív ötletekkel állt elő, hogy Hörbinek a túra mely más szakaszán kellett volna lesérülnie, Attila viszont - aki előtte nehezen bírta a tempót - kifejezetten hálás volt a balesetért, mert mint mondta, ennek köszönheti, hogy nem kellett kiköpnie a nyelvét.

Közben újból beköszöntött az ősz, ködbe burkolóztak a csúcsok, esett az eső és a mormoták lelkesen táplálkoztak, hogy legyen télire tartalékuk. A Siklawa-vízesésnél lefelé menet Hörbinek már a nyakából előre lógott az esőkabát, mert másképpen nem tudott a sziklákba kapaszkodni (ennyi erővel le is vehette volna, de ráhagytuk). Uzsonnánál egy újabb kunyeráló állatunk lett egérke formájában, amely a bokáink között szlalomozott, de neki se adtunk csokit.

A nyár csak akkor köszöntött be ismét, mikor már majdnem leértünk az aszfaltútra.