Tetemrehívás

Hurrá, beértünk Egerbe! Már csak a szállásunkat kellett megtalálni. A GPS, természetesen, a csomagtartóban (az enyém szintén). A pirosnál András kiugrott, gyorsan elővette a GPS-t és éppen visszaért, mire zöldre váltott a lámpa. Ezután viszont olyan zöldhullámot kaptunk, amilyet Pesten sose lát az ember, így nem volt alkalma beütni a gépbe a címet. Mikor végre elkezdte beütni, a gép valahogy nem ismerte fel az utcanevet.
-Ja, hogy nem az osztrák térképet kéne beállítani rajta!
A GPS mutatta az utat, mi meg kanyarogtunk és többször szembetaláltuk magunkat a táblával: "Tetemvár utca lezárva". Ez minket egész addig nem érintett, amíg rá nem jöttünk, hogy épp a Tetemvár utcán megyünk.

Hamarosan elfogyott alólunk az aszfalt, rallyterepen folytattuk. Azután nagy fekete szemeteszacskók sorakoztak előttünk az úton.
-Ezek meg mik?
-Nyilván a tetemek.
Tippelgettünk, átférünk-e köztük. Mi igen, de az autó nem. Úgyhogy visszafordultunk és valahogy kiszlalomoztunk. A kerekekre tapadt sár puskaropogás-szerűen csapkodott a kocsin. Ismét megkerültük a fél várost, míg végül megérkeztünk a panzióba. Itt újabb meglepetés várt: a táncterembe is kocsival kell mennünk, méghozzá konvojban, mert az útjavítások és az egyirányú utcák miatt igen bonyolult. Valóban keringtünk jó ideig, pedig a helyszín, Helén szavaival élve "autóval légvonalban párszáz méter". Repülő autónk azonban nem volt. Ráadásul Csaba elmondta, hogy visszafele is konvojban kell majd mennünk, ha haza akarunk találni.
-Elég bonyolult az útvonal, ugyanis odafele délnek kell menni, visszafele viszont északnak.

Másnap András és Helén sorsot húztak, melyikük ne vezessen a Szépasszony-völgybe menet. A balszerencse Helénnek kedvezett, az ő sportkocsijának hátsó ülésén viszont még én is majdnem bevertem a fejem. Mindenesetre elindultunk, Péterék meg utánunk, mert ugye Helén tudta az utat. Az ebbe vetett meggyőződésünk akkor kezdett megingani, mikor egy ponton behajtani tilos táblákkal találkoztunk és vissza kellett fordulnunk. Mint kiderült, Helén csak a Szépasszony-völgyből visszafelé tudta az utat - és ez egyirányú utcák esetén nem praktikus.
Persze ismét nem hozott egyikünk se GPS-t, Helén kocsijában pedig nincs. Csaba térkép alapján próbált navigálni.
-A Hadnagy utcán kéne bemennünk balra.
-Én bemegyek itt.
-De ne, most még ne. El fogunk tévedni. Ez milyen utca egyáltalán?
-Nem fogunk eltévedni, mert emlékszem, hogyan jöttünk. Amúgy ez, kérlek szépen - hol van már egy utcanévtábla - ez a Hadnagy utca.

A Hadnagy utca egy újabb egyirányúba torkollott, amely újabb fordulóhoz vezetett. A fordulónál Péter lehúzta az ablakot, nyilván kérdezni akart valamit, de Helén ezt nem kívánta meghallgatni, hanem hajtott tovább. Újabb útkereszteződés, tábla sehol.
-Én itt jobbra megyek-jelentette be Helén olyan magabiztossággal, hogy automatikusan rákérdeztem:
-Mi meg akkor menjünk balra?
Végre megláttuk a "Kerecsend" táblát.
-A Szépasszony-völgy Kerecsend felé van?
-Nem, de arra legalább van tábla. Menjünk arra.

Végül sikeresen megérkeztünk (a Helén nélkül elindult kontingens már rég ott várt minket az étteremben). További bonyodalom ezért csak vacsora után volt, visszamenetelkor. Egyrészt időközben Peti is csatlakozott hozzánk, ezért három embert kellett bepréselni a hátsó ülésre. Másrészt Helén mégsem tudott ellenállni az egri boroknak és megivott egy pohárral.

Előrelátóbb emberek már eleve taxival jöttek és most is taxit hívtak. Ezért a következő tervet eszeltük ki: elöl megy a taxis, ő úgyse ivott, megállíthatja a rendőr, utána pedig mi, majd Petiék. Ismét bemásztunk a hátsó ülésre (nekem középen már háttámlám se volt) és követtük a taxit. Sajnos a taxi éppen most kívánta maximális sebességét tesztelni (vagy Györgyiék nem szóltak rólunk és azt hitte, mi vagyunk a maffia). Mindenesetre Eger városát meglehetősen autós üldözés-jellegű tempóban szeltük át, közben megszegve minimum tíz KRESZ-szabályt. De legalább már van gyakorlatunk (legalábbis Helénnek), ha egyszer tényleg üldözni akarnánk valakit...