Ablakperiódus

Kedd reggel szép idő volt, és az egyetemre sem kellett bemennem, ezért úgy döntöttem, lemosom az ablakokat. Ezt egyébként is terveztem megtenni még azelőtt, hogy beütne a nagy hideg, amikor is a művelet közben én megfagyok, a lakás meg kihűl. Első aggodalmam, t.i. hogy van-e otthon újságpapír, hamar eloszlott. Kiderült viszont, hogy mi nincs: ablakmosó folyadék.

Persze elhalaszthattam volna a műveletet csütörtökre (szerdán ugyebár iskola), de ha már egyszer a fejembe vettem valamit, nem könnyű róla lebeszélni. Végülis van otthon egy univerzális tisztítószer, ami a leírás szerint minden felületet tisztít. Az ablak pedig felület. Tehát felhígítottam a cuccot (ugyan az van ráírva, hogy hígítás nélkül alkalmazandó, de eddig is hígítottam már pl. padlófelmosáshoz, és nem születtek belőle kicsiny emberevő szörnyek) és applikálni kezdtem az ablakra.

Egy idő után azt tapasztaltam viszont, hogy a lemosott ablakok némileg homályosabbak, mint a lemosatlanok. Először az újság nem megfelelő voltára gyanakodtam (néhány olyan önkormányzati képviselőt népszerűsített ugyanis, akik annó vastagon benne voltak az erzsébetvárosi ingatlanbotrányban), de rá kellett jönnöm, hogy a tisztítószer a ludas: az, hogy minden felületet tisztít, láthatóan nem jár együtt azzal, hogy átlátszóvá is teszi őket. Ráadásul egyre türelmetlenebbül szerettem volna elindulni futni. Tehát az egyik ablakot félkész állapotban hagytam és úgy döntöttem, hogy folytatom délután.

Délután először is a TESCO-ban beszereztem egy antiallergén és környezetbarát francia ablakmosószert. Mire azonban hazaértem vele, már túlzottan besötétedett ahhoz, hogy folytassam az ablakmosást. A folytatás csütörtökre maradt - volna, ha nem kapok szerda délelőtt egy sms-t Irinától, hogy tanárunk betegsége miatt a szerda délutáni óra (és az elé betervezett alkoholizálás) elmarad. Csalódottságomban (nem az óra, hanem az alkoholizálás miatt) úgy döntöttem, hogy befejezem az ablaktisztítást. Most viszont azzal a nehézséggel kellett szembenéznem, hogy a fent említett választási újságból már igen kevés maradt.

Feltúrtam az újrapapírt (amelyben természetesen nem gyűjtöm külön az újságpapírt, mert miért is), aminek hatása ellentmondott azon véleményeknek, miszerint az én konyhámban a szokásosnál nagyobb kupi elképzelhetetlen. Találtam még egy önkormányzati újságot, reménykedtem, hogy ez elég lesz. Azért még levittem az újrapapír egy részét, abban reménykedve, hogy hátha most is bedobtak a postaládába valami marhaságot, ami ablaktisztításra használható. De persze az önkormányzati lap akkor sose jön, amikor szükség volna rá. Az újrapapír-akció közben elkezdtem főzni: kipróbáltam, hogy ha edény- és gáztakarékossági okokból egy fazék vízben teszem fel főni a két külön kajához szánt brokkolit és mirelit kukoricát, akkor a végén szét lehet-e őket rendesen válogatni (a válasz: nem), illetve feltaláltam a mustáros sajtmártást (most nem azért, mert én csináltam, de baromi finom). Volt tehát bőven alibim, miért halogassam, amit eredetileg elterveztem.

Végül mégis nekikezdtem az ablakmosásnak. A tisztítószert először nehéz volt beüzemelni, a használati utasítás ugyanis azt mondta, fordítsam el a fehér kupakot a szórófejen, a kupak maga viszont zöld volt. Szerencsére IKEA-bútorokon edződött kreativitásom kisegített. Most már csak mindenféle megszakítások akadályozták a takarítási műveletet. Sorra jöttek az sms-ek, én meg mindegyikért lemásztam az ablakból attól való félelmemben, hogy valamelyik csoporttársam nem kapta meg az infót az italozás elhalasztásáról és most kétségbeesve keresgél minket. (Természetesen az sms-ekben szó se volt ilyesmiről, Orlando kérdezgetett a vasárnapi túra felől.) L. Makka Kristóf is bevetette szokásos trükkjeit, kb. félpercenként gondolva meg magát, hogy le akar-e menni az udvarra játszani. Végül aztán szerda délután fél kettőre sikerült befejeznem azt az ablakmosást, amit kedd reggel hétkor kezdtem el.

Kész szerencse, hogy nem valami nagypolgári lakásban lakom; egy ablakmosás beletelne egy hétbe is.