Mire Nagymátéra értünk, a nap már magasan járt az égen, és mindannyiunk vize vagy elfogyott, vagy felmelegedett. Örömmel üdvözöltük tehát a szépen kiépített arborétumot. Hamarosan azonban kiderült, hogy a kávézóban rendezvényre készülnek és ezért zárva vannak. Laci a vécé felől jött vissza azzal a rossz hírrel, hogy a vízcsapok fölött "Nem ivóvíz" tábla szerepel.
A szomjas vándorok azonban nem adták fel ilyen könnyen. Roland is körbenézett és azzal tért vissza, hogy talált egy kerti csapot, mindenféle tábla nélkül, ahol tele is töltötte a flakonját. Mariannal és Mókuskával felkerekedtünk, hogy megtekintsük. A csap egy hűtőháznak tűnő valamiben állt, amiből Mókuska arra jutott, hogy biztosan ivóvíz. Én azonban megkóstoltam és furcsa mellékízt éreztem, ezért csak arcot mostam benne és kicsit lehűtöttem a flakonomat.
- Szerintem ez ugyanaz a víz, mint a vécében - jegyezte meg Mariann. Mókuska ennek ellenére ivott belőle, és a később odaérkező túratársakat is erre biztatta. Ennek ellenére a pihenőhelyhez visszaérve kijelentette:
- Roland, kamu a vized!
Erre a bejelentésre kétféle reakció született. Voltak, akik úgy értelmezték, hogy akkor a vécében is iható víz folyik, Gazsi viszont kárörvendően ijesztgetett minket azzal, milyen szörnyű betegségeket fogunk kapni, ha ezt megisszuk, és percenként megkérdezte Mókuskát, hogy még mindig jól van-e.
- Úristen, nekem már teljesen felfordult a gyomrom! - panaszolta Gyuri az egyik különösen horrorisztikus példa után, majd elgondolkodott: - Pedig még nem is ittam belőle...
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése