A nap, amikor Gergő eldöntötte, hogy sosem fog Írországban túrát vezetni

Ahogy közeledett szlovákiai túránk időpontja, a leendő túratársak egyre többet riogatták egymást az időjárás-jelentéssel. Többen kétségbeesetten linkelték azokat az előrejelzéseket, amelyek szerint szombati túranapunkon jelentős mennyiségű eső várható. Ebből pl. ilyen levélváltások bontakoztak ki:
én: az előrejelzés szerint már több órája ömlenie kéne az esőnek Budapesten és nem teszi.
Tamás: Tájéoztatásul: most Budapesten 100 % biztosan esik. Saját bőrömön és ruhámon tapasztalom.
Betti: A Bazilika mellol jelentem: itt nem esik.
Gyuri: Akkor kiránduljunk a Bazilika körül.

Gergő előrelátóan esőprogramot is tervezett, amit a pénteki vacsora során felvezetett. Eszerint ha lesz is túra, az a tervezettnél rövidebb, mindössze 3 órás lesz, alternatívaként pedig cseppkőbarlangba is lehet menni. Mindkét változat kombinálható délutáni termálfürdőzéssel. Ekkor már az előrejelzés kitartóan szitáló esőt jósolt szombatra. Gergő feldobta a kérdést, ki akar ilyen körülmények között is kirándulni. Meglepetésére jónéhány kéz a magasba emelkedett.
- Én túrázni jöttem!-magyarázta jelentkezését Tóni. Ennek megfelelően terveztük a másnapi reggelit és indulást.

Másnap reggel az első meglepetés Richardot érte, aki felfedezte, hogy apartmanunknak van erkélye (bár ők előző nap nálunk korábban érkeztek, sőt Gergő előre elküldött fotókat a szállásról, eddig nem tűnt fel neki). Ki is mentünk fent említett erkélyre lecsekkolni az időjárást.
- Teljesen jó idő van - jelentette ki Steve.
- Azért ha jobban megnézed, látod, hogy esik, csak nem olyan sűrűn - figyelmeztettem.
- Látom. Öt évig éltem Írországban, ott ez az ideális túraidő.

Túratársaink láthatóan nem folytatták le ugyanezt az ellenőrzést, Tóni ugyanis csak reggeli közben ment ki az épület elé, és teljes megdöbbenéssel fogadta az esőt.
- Geci idő van!-mondta meggyőződéssel.
- Na, a geci az más.
- De az időjárás is geci. I egy G! - és kijelentette, hogy akkor ő mégis inkább a barlangot választja. Gergő ismét feldobta, ki akar ma túrázni, láthatóan reménykedve, hogy egyetlen kéz sem lendül a magasba. Csalódnia kellett: nyolcan is vállalkoztunk.
- Egész nap ázni fogtok?-kérdezte döbbenten Tóni.
- Mit egész nap? Három órás túra lesz, utána fürdő.
- Mi? Hogy csak 3 óra? - csodálkozott Tóni, aki ki tudja, miért nem hallotta ezt meg péntek este. Elkezdett dilemmázni azon, hogy akkor most barlang vagy túra; Gergő figyelmeztette, hogy viszonylag gyorsan kellene eldönteni, mert a barlangba lassan indulniuk kéne, ha el akarják érni a 11 órás vezetést. Végül abban maradtunk, hogy mi elindulunk, Tóni meg vagy utánunk jön, vagy nem. Az autóknál Gergő még egy utolsó próbálkozást tett, hogy eltérítsen minket a túrától, de sikertelenül, így a szemerkélés ellenére elindultunk.

A festői Zbojská településen először is félórán át kerestük a jelzést, ami elvileg a vasútállomástól indult - csakhogy a lepusztult, minden feliratot nélkülöző épületet egyikünk se nézte volna vasútállomásnak. A jelzést megtalálva először is két nőstény szarvassal találkoztunk, akik átszaladtak előttünk; egyikük annyira megdöbbent, hogy esőben turistákat lát, hogy elfelejtett berohanni az erdőbe és egy csomó ideig a mezőn tévelygett. Mi viszont most már tévelygés nélkül nyomultunk előre a szitáló esőben, mígnem az előörs megállt egy táblánál. A táblán ugyanis a Zákaz pasi felirat díszelgett.Túratársaink egy része szomorúan vette tudomásul, hogy erre tilos pasizni, a többiek vidáman megállapították, hogy őket nem érinti, és indultunk tovább.

Hamar világossá vált, hogy a Burda-nyeregig nem fogunk eljutni, így nem kaptam választ arra a kérdésemre, hogy vannak-e ott szabásminták. Gergő fölvetette, hogy menjünk fel a csúcsra, onnan pedig le egy síúton. Én ugyan ágáltam a síút ellen - emlékezve svédországi esetemre, amikor ez nyári időszakban mocsáron vezetett át - de kisebbségben maradtam. Egy ponton Gergő megállt és közölte, hogy itt a csúcs; sajnos a ködtől még ezt sem láttuk, nemhogy a kilátást. Ahogy azonban lefelé haladtunk a szerencsére csak kicsit sáros, nem mocsaras síúton, kitisztult a táj, és hamarosan egy gyönyörű sípálya tetején találtuk magunkat.
- De jó lenne, ha most lenne síléc a lábamon! - sóhajtotta Ági, majd helyesbített:- Azaz nem, mert nem tudok síelni.

Természetesen nem hagyhattuk el Zbojskát anélkül, hogy meg ne kóstolnánk a kedves faház homlokzatán hirdetett legendás buktát. A valóban kitűnő bukta és a sajnálatosan kitömött medve mellett a kávézó más érdekességeket is kínált, többek közt almacidert, amelynek kitalálói úgy döntöttek, nem bajlódnak sokat a márkanév kitalálásával:


Úgy beszéltük meg, hogy Tóniékkal találkozunk a fürdőben, de ez természetesen nem történt meg: megjósolható módon lekésték a 11 órás vezetést a barlangban, így végül csak városnézésre maradt idejük. A fürdőben mi is szétszéledtünk, ezért nem is emlékeztünk mindenkire, aki ott volt; a következő nap folyamán a túrázós csapat tagjai egymást kérdezgették, hogy mit csináltak előző nap, pedig ugyanott tartózkodtak.