Naptejmentes utazás

 

Pont mire végeztünk a városnézéssel a festői Garachico városában (ld. kép), a nap is elbújt, így a buszmegállóban ott sorakozott mindenki, aki strandolni jött. Közülük is kitűnt egy népes család, kerekesszékes nagymamával, nyakán rúzsfoltot viselő (???) anyukával, vele meghatározhatatlan viszonyban levő fiatal férfiakkal és két kiskamasz lánnyal. A lányok láthatóan nem vergődtek azzal, hogy visszavegyék a sortjukat; egyikük a kezében szorongatta a telefonnal együtt, derekán pedig csak egy rácsavart törülközőt viselt, míg a másik lányka a fürdőruha alsórészében és felül pólóban parádézott. Viszont láthatóan ők voltak a család egyedüli tagjai, akik ismerték a naptej használatát, a többieknek legalábbis több testrésze főtt rákra hasonlított.

Amikor megérkezett a busz, rögtön láttuk az első számú problémát: nemcsak nem volt alacsony padlós, de az ajtó is túl keskeny volt ahhoz, hogy a nagymama kerekesszékét bepasszírozzák rajta. A család tagjai hosszasan tanakodtak és reméltük, hogy megvárják a következő járatot, bár közülük páran beálltak a sorba. Végül megoldották a gordiuszi csomót: a nagymama felállt a kerekesszékből, azt betették a csomagtartóba, a családtagok pedig sorba álltak. Anyuka és az egyik gyerek közben feljutottak, ám újabb komplikációval találták magukat szemben.

- A sofőr azt mondja, kell maszk! - kiáltott anyuka a lent levőknek, amin nem értem, miért lepődtek meg, hiszen tömegközlekedésen az egész országban kötelező. Láthatóan ők viszont nem készültek erre, de nagymama kotorászni kezdett a táskájában és talált egy maszkot az alján, így végül a teljes Naptejmentes Család beállhatott mögénk. Abban a reményben, hogy egymás közelében akarnak ülni és nem akarnak sokat gyalogolni a menni alig bíró nagymamával, mi a busz végébe mentünk, de sajnos ők is jöttek: mellettünk a tinilányok, mögöttünk két fiatalabb pasi. Az egyik tinilány és az egyik pasi a telefonján bekapcsolta a rádiót; persze különböző zenéket hallgattak, de szerencsére a hegy olykor leárnyékolt minket és nem volt vétel. Minden megállónál reménykedtünk, hogy a Naptejmentes Család végre leszáll, mert egyes tagjai mindig felálltak, de csak annyi történt, hogy átültek egy másik ülésre. Ennek értelmét nem láttuk, ugyanis egyáltalán nem beszélgettek egymással útközben.