Van egy ilyen című dokz, ami azokról a hatalmas - akár másfél méteres - gyíkokról szól, amelyek még a történelmi időkben is éltek a Kanári-szigeteken, sőt egyáltalán nem kizárt, hogy nem haltak ki teljesen (legalábbis a 20. század vége felé több olyan eset volt, amikor lehet, hogy ilyet láttak). Késői utódaik náluk ugyan kisebbek, de a mi európai gyíkjainknál jelentősen nagyobbak. Ezen felül meglepően bizalmas közelségbe jönnek az emberekhez (erről már írtam itt) és ezért lakott területen is bőven előfordulnak. La Orotavában az iparművészeti múzeum (egykori kolostor) udvarán minden lépésemkor surrogás hallatszott a fűben és gyíkok tömegei szaladtak szét mindenfelé. Ám ha megálltam, rögtön megint előjöttek napozni:
A gyíkok emellett kunyerálnak is. El Sauzal főterén beültünk egy kisvendéglőbe, a fal mellé, hogy kapjunk egy kis árnyékot is. A pincér odajött és figyelmeztetőleg a falra mutatott, ahol egy hatalmas gyík üldögélt. Mikor látta, hogy ezt nem bánjuk, sőt örülünk neki, annyiban hagyta a dolgot. Végül a gyík ment el, mikor meghallotta, mit rendeltünk; semmi olyat, amit ő szívesen evett volna.
Mert hogy mit is szeretett volna? Ezt sose tudtuk meg, de amikor másnap a Teide Nemzeti Parkban megálltunk ebédelni, András zsömléje nagy sikert aratott a gyíkok körében. Még egymáson is átgázoltak miatta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése