Arcadio telefonja szuperokos. Nemcsak elég neki bemondani a nevet, hogy felhívjon valakit, de a legváratlanabb pillanatokban kapcsolnak be különféle funkciói, a viccfelismeréstől a GPS-ig. Arcadio mondott egy poént, mire a telefon kritikusan megjegyezte:
- Ez elég infantilis vicc volt, de nem baj. A mai napon az eső valószínűsége 20%.
- Ez volt az ő vicce? - csodálkoztam, kinézve a felhőtlen kék égre. - Mert abszurdnak abszurd, de nem igazán humoros.
Chimichébe érve Arcadio leparkolt és rögtön használatba vette a mobiltelefont, remélte ugyanis, hogy valamelyik túratárs arról jön és felvesz minket, hogy otthagyhassuk a kocsit a túra végpontjánál. Nem volt szerencséje: már mindenki El Ríóban volt a kiindulóponton (kivéve Mariát, aki teljesen összezavarodott a kiíráson és még mindig La Lagunában téblábolt, végül nem is tudott csatlakozni). Arcadio ezért megfordult, de ennek során felszaladt a hátsó kerékkel a járdára, és leérve hatalmasat zöttyentünk.
- Szegény kocsi! - kiáltottunk fel ketten is, de ekkor még nem is sejtettük, hogy nem úsztuk meg ennyivel. El Ríóba érve azt láttuk, hogy a hátsó lökhárító levált, és az egyik féklámpának is kitört az üvege. A lökhárítót Arcadio és Carlos közös erővel visszakalapálták, de a féklámpával nem tudtak mit kezdeni. Mindenesetre együtt elindultak vissza Chimichébe, hogy otthagyják Arcadio kocsiját, így a túra végén a sofőrök azzal tudnak majd visszajönni. Addig mi Chimichében várakoztunk, amely felettébb erkölcsös falunak bizonyult, ugyanis nem találtunk benne kocsmát. Ez vécére menés szempontjából nehezítésnek bizonyult; Merchi végül a főutcán, egy pálmafa mögött intézte el az elintéznivalót. Carlos és Arcadio visszatértek Carlos kocsijával, és Arcadio megállapította, hogy a saját kocsijában felejtette a mobilt. Szerencsére a túra során senki sem veszett el, így feledékenységének csak annyi hátrányát láttuk, hogy folyton másokat nyaggatott a csoportképek készítése kapcsán.
Megérkeztünk El Río gátjához, és Arcadio elmesélte a történetét, illusztrációként, hogy másoknak is akadnak problémái a technológiával.
- Valamikor a polgárháború után kitalálták, hogy itt létrehozzák Tenerife legnagyobb mesterséges tavát. Meg is építették a gátat, de nem számoltak azzal, hogy az itteni kőzetek beszívják a nedvességet. Úgyhogy eső után a víz szépen leszivárgott a talajba, a mesterséges tó meg azóta is szárazon áll.
- Mi történik? - kérdezte Phil, aki négy éve él Tenerifén, de kevésbé tud spanyolul, mint én. Elmondtam, mire feltette a kézenfekvő kérdést:
- Az nem jutott eszükbe, hogy előbb tegyenek egy próbát, vagy mondjuk lebetonozzák az alját?
A gát után egy szélesebb, de elég köves földúton haladtunk tovább.
- Mintha egy kocsit hallanék - szólalt meg Javi.
- Hát ezen az úton nem valószínű - feleltem.
- Miért, én egyszer feljöttem itt kocsival. Mondjuk akkor még jobb állapotban volt.
- Mondjuk szerencse, hogy Arcadiónak nem jutott eszébe itt feljönni - jegyeztem meg. Elia védelmébe vette a bátyját.
- Arcadiónak ma nagyon nincs szerencséje az autóval.
- Mi történik? - kérdezte Phil.
Hogy Arcadiónak mennyire nincs szerencséje az autóval, az hamarosan kiderült, ugyanis egy ponton hátramaradt néhány másik emberrel. Mi mondjuk nem nagyon aggódtunk, de négylábú túratársunk, Teno, oda-vissza szaladgált a két csoport között, ezért nem mondhatták, hogy a kutya sem foglalkozik velük. Mikor ismét beértek minket, Arcadio bejelentette, hogy mégis körtúrát csinálunk.
- De hát pont azért hagytuk a kocsidat Chimichében, hogy azzal vissza tudjuk vinni a sofőröket!
- Igen, de nem találom a kocsikulcsot.
- Mi történik? - kérdezte Phil.
Visszafordultunk El Río felé, drukkolva, hogy Arcadio kocsikulcsa Carlos kocsijában legyen, és ne mondjuk a sajátjába bezárva vagy valahol az út mentén, ahova kiesett. Merchi és én már felkészültünk rá, hogy bekönyörögjük magunkat Javi kocsijába a visszaútra, és ez az elhatározásunk erősödött, mikor El Ríóba érve Arcadio benézett Carlos kocsijába és közölte, hogy nincs ott a kulcs.
- Nézd át a hátizsákodat, hátha odatetted - javasolta Elia, magában azon dohogva, hogy vesz Arcadiónak egy övtáskát. Arcadio elkezdte kipakolni a hátizsákját.
- Mi történik? - kérdezte Phil, ám ekkor Carlos diadalmasan emelte fel a dzsipje padlójáról Arcadio kocsikulcsát.
Carlos visszavitt minket Chimichébe, ahol Arcadio a telefonját is szerencsésen megtalálta. 100 új üzenete volt.
- Nem akarunk indulni? - kérdeztem.
- Mindjárt, csak válaszol az üzeneteire - mondta Elia.
- Mind a százra? Mert akkor jobb, ha keresünk addig egy kávézót.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése