Önkéntes macskamentők

A Labrisz önkénteseinek tegnapra szervezett bulijára igyekezve az utcán több helyen is észrevettem egy "találtunk egy vörös cicát" kezdetű hirdetményt. Azt viszont már csak az irodába érve tudtam meg, hogy a szerencsés megtaláló éppen Mari volt. Akkor találkozott az állatkával, amikor az kétségbeesetten nyávogva próbált bejutni egy ház kapuján. Mari végigcsöngette a lakókat, de senki sem engedte be és nem is ismertek vörös macskát a házban. Ezért Mari magával hozta a cicát a Labrisz-irodába, és bezárta a kamrába. Mikor megérkeztem, éppen parízert darabolt és tett egy porcelán csészealjba macskavacsora gyanánt. Hívott, hogy menjek vele a kamrába, ám a macska elbújt előlünk. Ezért letettük a csészealjat és otthagytuk. Kiérve Mari felhívta Tiggrist, hogy hozzon profi fényképezőgépet, hátha a macskáról készült fényképes hirdetés sikeresebbnek bizonyul.

Nagyobb fejtörést okozott a macska hosszú távú sorsa, mert elképzelhetőnek tartottuk, hogy tulajdonosai elutaztak és csak napokkal később látják meg a hirdetményt. Mari fölvetette, hogy maradjon az irodában, majd ő olykor beugrik hozzá. Sajnos azonban az irodán belül a kamra kivételével a Labrisz minden helyiségen más szervezetekkel osztozik, ezért ebben az esetben a cicának több napot kellett volna eltöltenie pár négyzetméteren. Ezt állatkínzásnak minősítettem, így maradt a másik megoldás: valakinek be kell őt fogadnia. Lehetőleg olyannak, akinek nincs saját cicája - ilyet találni azonban leszbikus társaságban csaknem lehetetlen feladat.

Igazából Kövi csak magát okolhatja. Miközben gyönyörű pohárköszöntőt mondott az önkéntességről, az azzal járó jutalmakról és arról, hogy az önkéntes munka nem áldozat, Marinak eszébe jutott: Kövi az a leszbikus, akinek nincs macskája! Elindult a rábeszélő hadművelet, és pár óra múlva Kövi csekély lelkesedéssel ugyan, de vállalta az ideiglenes macskamegőrzést - hozzátéve, hogy ezt a fajta önkéntes munkát viszont áldozatként fogja fel.

Mire idáig eljutottunk, újabb problémával találtuk magunkat szemben: a kamrába küldött macskaellenőrző kommandó ugyanis nyomát sem találta a megmentendő állatnak (sőt, a parízerből sem fogyott). Elég valószínűtlennek tartottuk ugyan, hogy a marha magasan levő, bukóra nyitott ablakon kipréselte volna magát, de akkor meg hol van? Mari felmászott a falnak támasztott óriáslétrára és a polcokat is végignézte, de macska sehol. Én a Miért éppen Alaszkából elsajátított "gondolkodj úgy, mint egy hal" elvet követve (halat macskával behelyettesítve természetesen) azonban úgy láttam, Mari nem nézett át elég alaposan minden rejtekhelyet. Így én is felmásztam a létrára, és az egyik polcon, egy csomó széttrancsírozott barbibaba mögött, találtam is jókora dobozokat, amelyek mögé bármelyik macska tökjól elbújhatna. Sajnos az egyik doboz túl nehéz volt ahhoz, hogy megmozdítsam. Alternatív megoldásként barbibabát akartam mögé dobni, de azok mind erősen tapadtak az aljzathoz. Mikor a többiek felvilágosítottak, hogy a babák egy művészi hajlamú társnőnk installációjának részei, feladtam a kísérletezést és lemásztam. A macska ekkorra unta meg a műsort és előmászott az egyik sarokból.

Gyors népszerűségre tettem szert, mikor karomban macskával előjöttem, kiderült azonban, hogy a macskaszállításra rendelt taxira még vagy tíz percig várni kell. A macskák többsége nem szívesen tölt ennyi időt egy idegen karjában, a kamrában történő kutatást viszont nem kívántuk megismételni. Mari a női vécébe tette be a cicát, ő azonban tisztességtudó kandúrként azonnal ki is szaladt. Ekkor vetettem fel, hogy a férfivécébe kellene tenni, azt jelen társaságból jóval kevesebben használják. Így is tettünk, én meg tájékoztattam a buli két darab férfivendégét, hogy a továbbiakban legyenek szívesek a női szakaszt használni. (Milán: "Amúgy is oda mentem volna, elvégre meleg vagyok!") A buli szervezői viszont kezdtek összepakolni, ugyanis csak Kövinél és Marinál, a két macskaszállítónál volt irodakulcs, ezért a macska távozásakor a bulinak is véget kellett vetni.

Végre megérkezett a taxi. Mari és Kövi beszálltak, a macskát cipelő Cilint majdnem ottfelejtették. Kifele menet Kövi már különböző neveken töprengett a macska számára. Így hát nem aggódom túlságosan, mi lesz, ha a gazdái nem jelentkeznek.