Egy esténk Manfreddal

Manfreddal megbeszéltük, hogy este 7-re átjön a hostelbe és elmeséli, mit tud a delfinnéző kirándulásokról. Meg is jelent, és rögtön megmutattam neki azt a brosúrát, amit egy utazási irodából zsákmányoltam még tegnap, és delfinnéző hajókirándulásokat hirdetett.
- Hát ha magammal hoztam volna a szemüvegem, akkor látnám is - jegyezte meg Manfred.
- Kéred az enyémet?
- Olvasószemüveg?
- Hát kicsit rövidlátó meg cilinderes.
- Az nem fog menni, én távollátó vagyok - mondta Manfred; azért felpróbálta a szemüveget, de még kartávolságból se sikerült elolvasnia a brosúrát. Viszont ő is tudott javasolni két hajót; mivel nem volt a közelben üres papír, a noteszéből kitépett egy lapot és arra írta fel őket(mint kiderült, a túloldalon volt egy email cím, remélem, nem fontos...)Így a beszélgetés arra terelődött, hogy vajon mikor nyitják meg a havazás miatt lezárt hegyi utakat.
-Van az útinformnak egy telefonszáma, azon lehet érdeklődni, csak nem tudom fejből - mondta Manfred. Ezért felhívta a nővérét, aki megígérte, hogy kikeresi és megírja sms-ben. Pár perc múlva érkezett is sms, mire Manfred elém tartotta a telefonját.
- Telefonszám van rajta?
- Igen.
- Akkor ez az útinform; írd fel.
Mivel holnapra kölcsönkérte a kocsit, megígérte, hogy vacsora után visszajön és itthagyja nekünk a kulcsot.
-Ezúttal van valami gáz a kocsival?-érdeklődött óvatosan András, arra utalva, hogy legutóbbi ittlétünkkor a füstölő motortól a leeső rendszámtábláig a legkülönbözőbb komplikációkkal találkoztunk (bővebben lásd Titsa és tsai című 2012 januári bejegyzésemet).
-Tudtommal nincs-nevetett Manfred, és azért gyorsan végigfutott a lehetőségeken. - Fék működik, index működik, motor működik... - De azért, miután elhozta, ismét megerősített minket, hogy kipróbálta és működik a fék.

Azt hittük, ma este már nem látjuk többen Manfredot, de csak addig, amíg András lendületesen le nem dobta magát az ágyra, akkor az ugyanis féloldalt leszakadt. Ott álltunk röhögve, aztán András felhívta Manfredot, hogy jöjjön át és javítsa meg. Addig is leszedtük az ágyról az ágyneműt és a matracot. Érthetetlen okokból az ágy vázán több helyen facsipeszek hevertek, ezek funkciója sohasem tisztázódott. (Az egyiket odaadtam ajándékba az egyik dán hölgynek.) Aztán kimentünk a nappaliba, és próbáltuk meggyőzni a többieket, hogy teljesen rendeltetésszerűen használtuk az ágyat (kevés sikerrel). 9 felé megérkezett Manfred.
- Hát ezen már nem lehet segíteni - állapította meg az ágy széttört vázát vizsgálgatva. - Előbb-utóbb várható volt, hogy megtörténik, ez az ágy több mint 100 éves volt. - (Akkor a csipeszek is 100 évesek? Lehet, hogy megvenné őket egy múzeum...)

András és Menfred szétszerelték az ágykeretet, aztán darabokban kivittük a nappaliba. - Kell valakinek egy ágy?- reklámozta Manfred.
-IKEA-rendszer, barkácsolós - tettem hozzá. - Extra csavarokat is biztosítunk, mint az IKEA-bútorhoz. - (Egyszer ugyanis többször szétszedtem és összeraktam egy IKEA-forgószéket abban a hitben, hogy valahol kifelejtettem két csavart; nem számítottam rá, hogy adnak párat pluszba.)
- Remélem, ma este már nem kell többször idejönnöd miattunk - mondtam Manfrednek.
-Hát nézzük; a szék elég stabilnak tűnik; a szekrény ugyan labilis, de ha nem nyúltok hozzá, nem dől el...
Míg Manfred egy helyi fiatalemberrel az ágykeretet vizsgálgatta a folyosón, mi futon-rendszerben letettük a matracot a földre.
-Az a legjobb az egészben - mondta András - , hogy most mindenki azt hiszi, mekkora bika vagyok...