Tegnap a Normafánál, már a buszmegálló közelében szembejött velem egy futó: középkorú úriember, igen elszántan. Az, hogy elszántsága nem a sportnak szólt, csak abból a rövid monológból derült ki, amelyet a körülötte ugrándozó kutyájához intézett:
- Gyere, meg kell találnunk a riasztó távirányítóját, különben nem tudunk hazamenni!
Elképzeltem, hogy nem találják meg, és éjszakára bevackolódnak a buszmegállóba a havazás elől... Meg eszembe jutott az a régi történtet (néhányan már hallottátok), amikor hasonló esett meg egy svábhegyen lakó tanítványommal. Pont akkor ért oda a házhoz, amikor én, és vette elő az elektronikus kapunyitót - csakhogy éppen áramszünet volt. Ő rendes kulcsot már nem hordott, csak a tizenéves lánya, aki viszont csütörtök délután fél 2 lévén iskolában volt a város túlsó végén. Ildikó tehát felhívta a lányát, aki megígérte, hogy suli után azonnal hazamegy és kinyit, mi pedig jobb híján a legközelebbi cukrászdába ültünk le angolozni.
Ilyenkor belegondol az ember, mivel is jár, hogy ennyire függünk az elektronikus kütyüktől. Nekem például annó egy szelet Esterházy-tortával angolóra közben. Nem is rossz üzlet.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Talán nagyon nem off: évek óta készültem arra, hogy majd egyszer szépen összegyűjtöm az általam memorizált login-neveket, jelszavakat, PIN-kódokat, riasztó- és kapukódokat, és összeszámolom, hogy összességében hány karakterből áll ez a teljesen értelmetlen string, amit fejben tartani kényszerülök.
VálaszTörlésVoltaképpen szerencsésnek is mondhatom magam, hogy hétfőn megadatott nekem egy kapukód meg egy riasztókód örökre elfelejtésének csodás lehetősége, és ennyivel is tehermentesebb az életem.
Számomra a legmegterhelőbb a netbank, mert ott 3 havonta jelszót kell változtatni, és nem engedi a régit. Sajnos ha kifogytam a volt és jelenlegi macskáim neveiből, elég kevés jelszóötletem marad...
VálaszTörlésén ezt kettővel szoktam megoldani, de lehet, hogy az én netbankom libsibb. az előző jelszót ugyan nem engedi, de az előző előttit igen:)
VálaszTörlés