2010. január 6., szerda

Meddig tart a karácsony?

Nekem ugyan semmi bajom azzal, hogy a Délinél novembertől februárig árulnak kimért szaloncukrot, de azért amit idén a karácsonnyal csinálnak, az már túlzás.

Anyámék december 27-én elmentek a már említett cukrászdába és vettek még két rúd beiglit.
Ugyanezen a napon msn-eztem Mangusztával, aki elmondta, hogy még mindig árulják a köcsögöket a Vörösmarty téren, mert a karácsonyi vásár január 2-ig tart.
Újév napján felszállt a 7-es buszra egy pasas, tökéletesen összekötözött, még szűz, láthatóan karácsonyfának szánt fenyővel.
Vasárnap a mozi után a Westendben teáztunk a közben hozzánk csatlakozott Anikóval (aki épp a pincérnek próbálta elmagyarázni, hogy "herba" nevű növény nincsen, tehát a "herbatea" valami egyebet tartalmazhat, és ő azt szeretné tudni, micsodát), amikor megszólalt a hangszórókból a Csendes éj. Eközben Réka elmesélte, hogy a két ünnep közt rémülten menekült az IKEÁ-ból a karácsonyi vásárra betódult tömeg elől.
A Fonográfnak volt régen egy száma, hogy "miért nincs minden áldott nap karácsony?" Türelem, srácok, előbb-utóbb összejön.

8 megjegyzés:

  1. "még mindig árulják a köcsögöket a Vörösmarty téren"

    Mi ebben a meglepő? Évtizedek óta árulják ott a köcsögöket. Na jó: valójában egy utcával kijjebb, a Duna felé.

    VálaszTörlés
  2. A karácsony addig tart, ameddig mi tartjuk. Ne légy a szokások rabja, ünnepeld inkább a karácsony mindenszentektől húsvétig :D (Igazán nem értem, minek akadsz fenn ilyen kicsiségeken:P)

    VálaszTörlés
  3. Kedves Macskamedve, tetszik a blogod. (Hát neked az enyém?) :-)

    Üdv,

    Jgy

    VálaszTörlés
  4. Még valami: nálad át van állítva a dátum vagy az idő? Mert sehogy sem stimmel, mikor is küldtem a kommentjeimet.

    VálaszTörlés
  5. JGY: Nekem sem stimmel az idő (ugyanis nem az éjszaka közepén szoktam írni), de fogalmam sincs, hogy lehet visszaállítani.

    VálaszTörlés
  6. Balázs: ők konkrétan csak a karácsonyi vásárban szoktak árulni. Engem amúgy nem zavar, hogy tovább ott vannak, csak nem tudom, miért. Azoknak a kedvéért, akik elfelejtettek barátaiknak karácsonyi ajándékot venni, és ezért elhalasztották velük a találkozást az újév első napjaira?

    VálaszTörlés
  7. Lehet, hogy nem ugyanazokra a (pénzért kapható) köcsögökre gondoltunk te meg én? :D Amúgy bocs a szar viccért, főleg, ha nem is derült ki róla, hogy az. :(

    VálaszTörlés
  8. Én is gondoltam egyértelművé tenni, hogy nem emberkereskedelemről van szó :-). Veled kapcsolatban viszont nem jutott eszembe, hogy ilyen asszociációid lennének ;-)

    VálaszTörlés